Hírek

Az Elkötelezett Buddhisták Nemzetközi Hálózata (INEB) a Hongshi Buddhista Főiskolával közösen bejelentette, hogy két hetes tanfolyamot indítanak „Fiatal bódhiszattvák a spirituális újjáéledésért és a társadalmi átalakulásért” címmel.

A herceg egy buddhista szerzetesnek elmondta: feleségével minden nap meditálnak.

Egy elszánt aktivista erőfeszítéseinek, és sokak nagylelkű adományainak köszönhetően megmenekülni látszik az a 174 fehér róka, akiket nyomorúságos körülmények között találtak egy telepen, ahol bundájukért tartották őket.

A céges környezetet ritkán párosítjuk a vallási élményekkel, vagy a spiritualitással. A produktivitás kényszere, az állandó nyüzsgés, a határidők látszólag ellentétben állnak azzal, ahogyan a buddhizmus gyakorlatát általában elképzeljük. Vannak, akik szerint azonban ez igenis összeegyeztethető.

„A helyes cselekedet szerintem szerető kedvességen alapul, ami mindig kihívást jelent a pókerasztalnál – magyarázza – Hogyan lehetsz kedves, miközben nyerni igyekszel?”

Már többször szerepelt a hírekben egy Dharma nevű állatmenhely; legutóbb a hírhedt tatabányai bak befogása kapcsán. Bemutatjuk ezt a rendhagyó vállalkozást, melynek a lovak mellett a szamszárához és a fogyatékkal élőkhöz is köze van.