Épp egy mindfulness-forradalom közepén élünk, de egyre több a kritikus is. Lehet, hogy mégsem ez az a csodaszer, amely az embert minden bajától megszabadítja?
Lélegezz. Légy jelen a pillanatban. Élj az ittben és a mostban.
Biztos vagyok benne, hogy ezek mindenkinek ismerősen csengő szavak, mert épp egy mindfulness-forradalom közepén élünk. A mindfulness-kurzusok elárasztották a világot, emberek százezrei iratkoznak be a mindfulness-alapú stressz-csökkentést (MBSR) és más meditációs technikákat oktató kurzusokra művelődési házakban, iskolákban, kórházakban, börtönökben és munkahelyeken. Ráadásul számos kutatás szerint a mindfulness szinte mindenre jó: gyógyítja a szorongást, a depressziót, a szívbetegséget.
Ám egyre több a kritikusa is, akik górcső alá veszik a mindfulnesst. Lehet, hogy mégsem ez az a csodaszer, amely az embert minden bajától megszabadítja?
Az egyik kritikus furcsamód a francia buddhista szerzetes, Matthieu Ricard, aki a világ egyik legismertebb mindfulness-szakértője. Nemrég megkérdeztem Ricard-t, mit gondol a mindfulness népszerű, világi verzióiról, mint az MBSR, vagy a mindfulness-alapú kognitív terápia, amelyet úgy jellemeztek, mint „buddhista meditációt a buddhizmus nélkül”. Ricard négy évtizedet töltött éberségmeditációval a Himalájában, és „a világ legboldogabb embereként” vált ismertté, ezért arra számítottam, hogy lelkes szószólója a módszernek. A válasza megdöbbentett.
„Sokan beszélnek a mindfulness-ről” – mondta Ricard. – “De fennáll a veszélye, hogy túlzottan szó szerint veszik: hogy egyszerűen csak legyünk tudatosak. Tudatos mesterlövészek vagy tudatos pszichopaták. Hiszen egy mesterlövésznek összpontosítania kell, semmi sem terelheti el a figyelmét; nyugodtnak kell maradnia, és mindig visszaterelnie a figyelmét az adott pillanatra. És nem ítélkezik: csak megöli az embereket, ítélkezés nélkül.”
Ricard csak félig viccelt a mesterlövésszel. Mindfulness-tanfolyamok egyre gyakrabban szerepelnek katonai kiképzésekben, és a céges világba is beszivárgott már: a “McMindfulness” segít a stresszes Wall Street-i tőzsdecápáknak, hogy megőrizzék nyugalmukat és összpontosítani tudjanak a bizonytalan piacon a kockázatos ügyletek közepette. Jon Kabat-Zinn, az MBSR atyja gyakran tart reggeli mindfulness órákat az éves davosi Világgazdasági Fórumon a vezérigazgatóknak.
Ricard véleménye szerint a világi mindfulness mozgalom erkölcsi alapok nélkül kínálja a mindfulnesst. Ez az „én, én, én” mindfulness lehet, hogy jó nekünk, de nem feltétlenül tesz minket jóvá. Az ősi buddhista hagyomány ezzel ellentétben megadja azt a szükséges erkölcsi keretet, amelyben szerepel az együttérzés, az empátia és a törődés is. A világi kurzusok is átvehetnék ezt a szélesebb, értékalapú perspektívát, de a legtöbb nem foglalkozik ezzel -hiperindividualista világunk igényeire szabják a mindfulnesst.
A mindfulness elburjánzó félreértelmezése még a Carpe Diem ősi koncepcióját sem kíméli. A pillanat megragadásának ideája Horatius római költő i.e. 23-ban írott költeményéből ered:
“Miközben beszélünk, az irigy idő elszáll.
Ragadd meg a napot, és hagyj a lehető legkevesebbet holnapra!”
Erre a gondolatra alapozva a carpe diem üzenete évszázadokon át azt jelentette, hogy ragadjuk meg az élet elillanó lehetőségeit, legyen az egy új állás vagy egy széthulló házasság megmentése.
A cikk írójának kutatása azonban (melyben több ezer eredeti forrás szerepel) azt mutatja, hogy az emberek majd’ 20%-a köti a carpe diem fogalmát az itt és mostban való tudatos jelenléthez. Úgy tűnik, egy több mint 2000 éves kifejezés kezdi elveszíteni a valós értelmét.
Ráadásul a mindfulness olyan mértékben uralja a kultúrát, hogy kiszorította a jelenlét más módjait. A lélegzetre való összpontosítás valóban kiváló módszer arra, hogy ebbe az állapotba kerüljünk, de van még legalább három más, ugyanennyire értékes módszer arra, hogy jobban jelen legyünk az életünkben:
Flow: ez azt jelenti, hogy annyira elmerülünk egy tevékenységben, hogy elveszítjük az időérzékünket, és teljesen jelen vagyunk a pillanatban. Gyakran fizikai vagy kreatív kihíváshoz kapcsolódik (vagy mindkettőhöz egyszerre, mint egy kosármeccs), és nagyon más, mint a nyugodt, tudatos lélegzetfigyelés.
Életöröm: ilyenkor az ember kicsattan az örömtől és életkedvtől, és szinte nem tud nem a jelenben élni. Teddy Roosevelt gyakran tört ki hahotában, és szívesen kergetőzött gyerekeivel a Fehér Házban. Egy brit diplomata így beszélt róla: „Sose szabad megfeledkeznünk róla, hogy az elnök körülbelül hat éves.” A népesség 6-10 százsaléka ilyen személyiség Kay Redfield Jamison pszichológus szerint.
Extázis: ez a kifejezés az ógörög ekstasisból származik, jelentése „kilépni magunkból”. Sok módon átéljük ezt a hétköznapi életben, ilyen a szex, vagy amikor pulzáló zenére táncolunk egy rave partin. Az a varázslatos az ilyen élményekben, hogy ilyenkor automatikusan belépünk a jelen pillanat tudatosságába.
Szóval hanyagoljuk a mindfulnesst? Egyáltalán nem! De ne engedjük, hogy egyet jelentsen a jelenléttel. Kísérletezzünk a flow-val, az életörömmel és az extázissal, mint egyenrangú és teljes értékű módszerekkel a jelen pillanat megragadására. Emellett tudatosítsuk magunkban, hogy a mindfulness távolról sem erkölcsileg semleges tevékenység.
„Az, hogy látjuk-e a valóságot, az nagy mértékben fogja a tudatosságunkat befolyásolni. A meditációban az a nagy jelentőségű dolog, hogy olyanfajta működéseket tudunk észrevenni, amelyeket
Tóth Zsuzsanna és Horváth M. Zsófia mindketten buddhista tanítók, Zsuzsi tolmács és fordító, nevéhez fűződik többek között: Szatippathána, a megvalósítás egyenes útja c. könyv fordítása,
Balogi Virág és Weiner Sennyey Tibor szentendrei költők beszélgetnek őszintén szerelemről, párkapcsolatról buddhista szemszögből. Balogi Virág az Erdőszél jegyzetelője, fordító és nyelvtanár is, Weiner Sennyey
