Főoldal > A zen pap befogadja a rászorulókat

A zen pap befogadja a rászorulókat

Takaoka Shucho saját tapasztalatból ismeri, milyen az, ha valaki mások együttérzésére szorul. Élményei arra vezették, hogy templomát, a Nagoyában található Tokurin-jit megnyissa a hontalanok és nincstelenek előtt.

A Zen Soto irányzatához tartozó templomba bárki betérhet, legyen menekült vagy bántalmazott; de egyszerű tanulók is járnak ide, hiszen a templom közösségi központként is működik. „Van, aki kakekomiderának hívja a templomunkat” mondja Shucho. Így hívták a japán középkorban azokat a templomokat, ahova az asszonyok az uruk elől menekültek.

A most 75 éves Shucho az apjától vette át a templom vezetését, előbb azonban elment világot látni. 26 éves korában, a társadalomból kiábrándulva új életet keresett magának Nepálban. Megérkezése után azonban megbetegedett és csak egy kínai ember segítségének köszönhette, hogy megmaradt. Ezután Shucho még 10 évet töltött Nepálban, és szanszkrit nyelvű buddhista szövegeket másolt. Miután visszatért Japánba, átvette a Tokurin-ji vezetését apjától, és belefogott egy szálláshely építésébe a templom mögött. Az épületet Sántikútinak nevezte el, ami szanszkritül annyit tesz, a béke háza.

2011-ben elkezdte kibővíteni a szállót két darab kétszintes faházzal. Így már a segélyszervezetek is hozhattak ide menedékkérőket, akiknek a kérelem kitöltésében is segítenek. Az épületeket hivatásos építészek tervezték, de a kivitelezést önkéntesek végezték egy helyi ács felügyelete mellett. Még a környékbeli gyerekeket is összetrombitálták, hogy segítsenek vályogot tapasztani. Így a közösségi ház tényleg a közösségé, hisz annak keze munkája által készült el.

Mai formájában a projekt messze túl van azon, amit Shucho eredetileg elképzelt. Víztározó, napelem és biovécé van a házakban. A hely kimondott célja, hogy összehozza a fenntartható fejlődésért dolgozó embereket és teret adjon a munkájuknak. Ezt különféle előadásokkal, programokkal is segítik. „Nem akarok olyan nagy rendszerektől függeni, mint egy atomerőmű. Szeretném, ha az embereknek megmutathatnám, hogy a világ lehet atomenergia-mentes is. Emellett azt is remélem, hogy itt az emberek megismerhetnek különböző életstílusokat, ami elgondolkodtatja majd őket. It bárki találkozhat azzal például, hogy miként élnek a külföldiek, vagy a mozgáskorlátozottak” mondja Shucho.

Nemrégiben az idősebb lakók elkezdtek konyhakertet üzemeltetni a vendégház oldalában. A templom programjait főleg a befolyt adományok finanszírozzák. Shucho azt mondja, igyekszik minél többet a rászorulókra fordítani. „A templom tetejét magam újítottam fel, hogy ezen is spóroljunk” mondja.


Forrás: Japan Times 1 2

Kapcsolódó

Hírek

Egyszázalék – 2024

A Tan Kapuja Buddhista Egyház technikai száma 0255 – Köszönjük szépen, ha adója egy százalékával fenntartónkat támogatja! Az állampolgárok az idei évben is felajánlhatták személyi