Főoldal > A Dalai Láma nem születhet újra kínai engedély nélkül

A Dalai Láma nem születhet újra kínai engedély nélkül

A Dalai Láma az utóbbi időkben több nyilatkozatában is foglalkozott az újraszületésének kérdésével. Felvetette annak a lehetőségét például, hogy nőként, vagy Indiában születik meg, de azt sem zárta ki, hogy egyáltalán nem születik újra és vele véget ér a Dalai Láma hagyományvonala.

A kínai kormány ezeket a lehetőségeket határozottan elutasítja. Geng Shuang külügyi szóvivő nyilatkozatát idézve: „Magát a 14. Dalai Lámát is a hagyományok és a vallási rítusok alapján találták meg, és személyét az akkori központi kormányzat elfogadta. Ezért az élő buddhák –köztük a Dalai Láma– reinkarnációjának meg kell felelnie a mindenkori kínai törvényeknek és szabályoknak, valamint követnie kell a hagyományokat és a vallási rítusokat.”

Kína Vallásügyi Minisztériuma 2007-ben hozta azt a szabályt, hogy a határain belül született buddhista reinkarnációkat kötelező elismertetni a hatósággal, különben azok érvénytelennek tekintendőek.

Bár Kína azt a képet közvetíti a nagyvilág felé, hogy határain belül vallásszabadság van, a megszállás alatt tartott Tibetben a Dalai Láma fényképe tiltott tárgynak minősül, és átnevelőtábor jár érte.

A Reutersnek adott interjújában a tibeti spirituális vezető azt mondta, hogy ezen körülmények hatására elképzelhető, hogy az utódja nem Tibetben, hanem mondjuk Indiában születik meg, ahol a Dalai Láma –és vele együtt több, mint százezer száműzött tibeti– 1959 óta él.

„Kína nagyon komoly figyelmet szentel a Dalai Láma reinkarnációjának. Többet foglalkoznak a következő Dalai Lámával, mint velem.” Mondta Őszentsége. „Ha a jövőben két Dalai Láma lesz és az egyik innen, egy szabad országból jön, a másikat pedig a kínaiak választották, mindenki tudni fogja, hogy azt a jelöltet nem lehet komolyan venni, nem lehet megbízni benne.”

A Dalai Láma azt is megjegyezte, hogy nem sokára arról fog tanácskozni vezető tibeti vallási vezetőkkel, hogy mi lesz a Dalai Láma szerepe a jövőben, valamint, hogy újra kell-e születnie egyáltalán.

2014-ben is tett már erre utaló nyilatkozatot, amikor ezt mondta: „Egyszer a Dalai Láma intézményének is vége lesz. Az ember alkotta rendszerek ilyenek. Nincs rá garancia, hogy nem jön egy hülye Dalai Láma, aki szégyent hoz magára. Az nagyon szomorú dolog lenne. Sokkal jobb lenne akkor már egy népszerű Dalai Lámával lezárni ezt a több évszázados hagyományt.”

2011-ben a reinkarnáció folyamatára világított rá: „Az újraszületés olyan jelenség, mely vagy egy személy akarata és döntése által, vagy a karmájának ereje, érdemei és imái által történik meg. Ebből adódóan az újraszületés előtt álló személynek egyedüli fennhatósága van az újraszületésének helyére és idejére vonatkozóan, valamint arra nézve, hogy miként fogják felismerni. Ezt a törvényt nem lehet erőszakkal vagy manipulációval megváltoztatni.”


Forrás: Buddhist Door

Kapcsolódó