Főoldal > Uma Thurman és a buddhizmus

Uma Thurman és a buddhizmus

Uma Thurman Bostonban született, de a Himalájában található indiai Almorában töltötte gyermekkorát, ahol a Dalai Láma is járt vendégségben. Édesapja ugyanis Robert Thurman, az első amerikai, akit tibeti hagyomány szerint szenteltek szerzetessé. ADalai Láma személyes barátja, és az ő kérésére alapította meg a Tibet House nevű intézményt New Yorkban, amely a tibet függetlenségéért kiálló politikai aktivisták központja. Uma Thurman buddhistaként nőtt fel, de agnosztikusnak vallja magát. „Amikor megkérdezik, buddhista vagyok-e, azt válaszolom, nem igazán. De az összes vallás közül ez áll a legközelebb hozzám, mert ilyen intellektuális és spirituális környezetben nőttem fel. Nem gyakorlom a vallásom, de a buddhizmusnak nagy szerepe van abban, aki vagyok, és ahogy a világról gondolkodom.” – nyilatkozta erről Uma, akit szülei Parvati hindu istennő után neveztek el, neve szanszkritul fényt jelent.

Fordította: Tari Zsuzsanna

Kapcsolódó

Hírek

Nepál nem engedi beutazni a “kínai” Pancsen Lámát

Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles