Főoldal > A Dalai Láma elítéli a buddhista tanítók kihágásait
A Dalai Láma szerint, amikor egy tanító a buddhista etikával nem összeegyeztethető dolgot tesz, vagy tanít, a tanulóknak nyilvánosságra kell hozniuk a kihágásokat.
Egy nemrégiben adott előadásában a Dalai Láma kitért a közelmúltban a buddhista közösségben történt botrányokra is. Júliusban a tibeti tanítót, Szögyal rinpocsét tanítványai régóta tartó visszaélésekkel vádolták meg. Erre válaszképp a rinpocse bejelentette, hogy visszavonul a tanítástól. A Dalai Láma így beszélt az esetről: “Szögyal rinpocse, aki jó barátom, megszégyenült.”
Őszentsége a tibeti kolostorokban történő kihágásokat Tibet hagyományos feudális rendszerének tulajdonítja. Azt tanácsolta a buddhistáknak, hogy ne fogadják el vakon azt, amit a tanítójuk mond. “Ez nagyon nagy hiba lenne” mondta.
Őszentsége rávilágított, hogy a Buddha azt tanította, meg kell vizsgálni a hallottakat, és ha azok károsak, el kell vetni őket. “Ha ellentmondást tapasztalsz, nem szabad követned a gurúd tanítását. A Dalai Lámáét sem.” Mondta Őszentsége.
Azt tanácsolja, ha visszaéléseket tapasztalunk, beszéljünk ezekről. “Ezek az emberek nem a buddhista utat járják, nem a Buddha tanításait adják tovább. Csak egy dolgot tehetsz: elmondod mindenkinek. Elmondod az újságban, a rádióban. Nyilvánosságra hozod.” Őszentsége szerint a rossz tanítók el tudják hessegetni a buddhista érveket az etikus viselkedésről, de azzal már meggyűlik a bajuk, ha az arcuk bekerül az újságba.Programajánló beszélgetés Gódorné Hazenauer Zitával, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum könyvtáros munkatársával és japánkert szakértőjével. Riporter: Udvardi Márton (2025) A Hopp Múzeum nagy múltra
Programajánló beszélgetés Mészáros Ágnessel, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kulturális menedzserével, a múzeum májusi programjairól. Riporter: Udvardi Márton (2025) A múzeum májusi eseményei A
Az európai buddhizmus jövője a társadalmi, technológiai és környezeti változások korában Karsai Gábor A Tan Kapuja Buddhista Főiskola rektora és a Mind & Life Europe