Főoldal > Buddhista film nyerte a filmfesztivál első díját
Idén a „Bhikkhunī – Buddhism, Sri Lanka, Revolution” című dokumentumfilm nyerte az első díjat vallásos film kategóriában a szarajevói VIVA Fesztiválon
A Viva Filmfesztiválon több, mint 1600, a világ minden tájáról beérkezett alkotás közül választottak ki 109 filmet, melyeket Szarajevóban és Bosznia-Hercegovina 12 további városában bemutattak. A nemzeti televízió minden nap fél órás műsort sugárzott, melyben a filmkészítők a projektjeikkel kapcsolatos témákat vitattak meg. A női szerzetesség kérdését széles körben tárgyalták és támogatták az esemény során.
„A Buddha tanítása nem egy felfedezett igazság, nem egy megállapított igazság, hanem egy átélt igazság. És az átélést azt részint nem lehet fogalmilag meghatározni, pont
2024. november végén egy rövid, három napos kvanum zen elvonulás volt Etyeken, amelyet a tiszteletreméltó Arne Schaefer dharma mester vezetett, aki Berlinből érkezett, hogy tanítást
Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles