Főoldal > A Vatikán a buddhistákkal együtt harcolna a korrupció ellen.

A Vatikán a buddhistákkal együtt harcolna a korrupció ellen.

A vallásközi párbeszédért felelős pápai tanács Vészákh alkalmából kiadott üzenetében a korrupció okait és káros hatásait elemzi, és javaslatokat tesz rá, hogyan lehetne megelőzni és megszüntetni azt.

A Vatikán arra buzdítja a buddhistákat és keresztényeket, hogy közös munkával küzdjék le és előzzék meg a korrupció „förtelmes bűnét” úgy, hogy megszüntetik a kiváltó okait. A Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa (PCID) szerdán tette közzé a felhívást egy olyan üzenetben, melyet a közelgő buddhista ünnep, a Vészákh alkalmából írtak.

A Vészákh, amelyet nem hivatalosan a Buddha születésnapjának is szoktak nevezni, Gautama Buddha születéséről, megvilágosodásáról és haláláról emlékezik meg, és a különböző országok más-más napokon ünneplik.

„A korrupció, melynek lényege a hatalommal való visszaélés személyes nyerészkedés céljából, a magán- és közszférában egyaránt olyan kiterjedt botránya a mai világnak, hogy az ENSZ december 9-ét Nemzetközi Antikorrupciós Nappá nyilvánította” – áll az üzenetben, amelyet a PCID elnöke, Jean-Louis Tauran bíboros, és titkára, Miguel Ángel Ayuso Guixot püspök írt alá.

Ferenc pápa

Az üzenet felidézi, hogy Ferenc pápa februári imájában kiemelte a „korrupció bűnét”, és azt mondta, hogy a szegények fizetik meg végül a korrupció árát. A Szentatya szerint „a korrupcióból kivezető egyetlen út… a szolgálat”, mert a korrupció a büszkeségből és arroganciából táplálkozik, míg a szolgálat szerénnyé tesz.

Buddhizmus a korrupció ellen

A Vészákhra szánt üzenet kiemeli azt a buddhista tanítást, hogy a kapzsiság,a gyűlölet és a tévképzet a három fő méreg, amelytől véglegesen meg kéne szabadítani az egyént és a társadalmat. A buddhizmus második fogadalma is említésre kerül: “ne vedd el azt, amit nem adnak.”

Tettre hívás

A PCID szerint a korrupció következménye például a rossz kormányzás, a nemzeti vagyon fosztogatása, alacsony gazdasági növekedés, infláció, adóelkerülés, nagy egyenlőtlenség és a környezet pusztulása.
Ezért a Vészákhra küldött üzenet felhívja a buddhistákat és keresztényeket, hogy küzdjenek meg ezzel a gonosszal konkrét tettek által: például a korrupt emberek azonosításával és elszámoltatásával, a pénzügyi integritás köztudatba emelésével; azzal, hogy több nőt vonnak be a politikába, valamint átlátszó és befogadó intézményeket hoznak létre.

A pápai delegáció Myanmarban, 2017 novemberében (AFP)

Forrás: Vatican News
Készítette: Tari Zsuzsanna, Harlam Bálint

Kapcsolódó

Hírek

Nepál nem engedi beutazni a “kínai” Pancsen Lámát

Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles