Főoldal > Várból templom

Várból templom

A dél-angliai Plymouth városa elhatározta, hogy az egyik elhanyagolt, 19. századi várát a helyi buddhista közösség számára átalakítja kolostorrá. A théraváda buddhista közösség egy építésziroda segítségével benyújtotta az átalakítás terveit a polgármesteri hivatalnak.

Fort Austin. From geograph.org.uk

A tervek szerint a kolostorban legalább 5 szerzetesnek kialakítanak lakhelyet, ezen felül lesz szertartásterem, közösségi tér, tanulásra elkerített rész, valamint az adminisztráció számára iroda is. Lesz még hely szabadtéri ünnepségek megtartására, valamint kert a zöldségek és gyümölcsök számára. A tervek továbbá azt is tartalmazzák, hogy a későbbiekben hagyományos thai stílusú buddhista templom épül majd a helyszínen.

Az új templom építése azért időszerű, mert a plymouthi nagy számú thai buddhista közösség egy kis bérlakást használ a szertartásokra, mely nem tud ennyi embernek helyet adni.

Az átépítés –amellett, hogy segít Fort Austin állapotának megőrzésében– a kolostor lakói és a buddhista közösség által a környéket is új élettel tölti majd meg. Az elhagyatott vár környéke nem túl forgalmas és jobbára csak a környékbeli fiatalok használják találkozóhelynek.

Tunnel entrances to Austin Fort remain in nearby woodlands. From plymouthherald.co.uk

A polgármesteri hivatal az engedélyeztetés során kikötötte, hogy a vár alapvető struktúrájának érintetlennek kell maradnia, így a bástyák és a főfal is a jövőbeli templom részeit kell, hogy képezzék.

Az erődítmény építése 1863-ban kezdődött, és a 2. Világháborúban is használták. 1984-től 2017-ig rendvédelmi szervek bázisaként működött, azóta nincs kihasználva.

Planned use of the fort site. From plymouth.gov.uk


Forrás: Buddhist Door

Kapcsolódó

Hírek

Nepál nem engedi beutazni a “kínai” Pancsen Lámát

Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles