Főoldal > Japán szerzetesek Dharmabeszéd-versenye
Hagyományteremtő rendezvényt tartottak vasárnap Japán Kobe prefektúrájában. A Suma templomban megrendezték a Dharma-beszédek (japánul: Hōwa) nagydíját, ahol Japán legfontosabb buddhista iskolái mind képviseltették magukat. A szervezők nem titkolt célja az volt, hogy közelebb hozzák egymáshoz a buddhizmus különböző szektáit, vallási párbeszédet gerjesszenek és összefogásra bíztassanak a buddhizmus egyetemes üzenetének közvetítésében.
A versenyen 8 induló szerepelt 7 különböző irányzatból, köztük a Nichiren, a Shingon és a Jōdoshin iskolákból, melyek mindegyike többmillió lélekszámú egyház Japánban. A feladat az volt, hogy különböző szónoki és színpadi technikák ötvözésével (mint az éneklés, vagy a kamishibai, ami olyan, mint a bábjáték, csak képekkel) a versenyző a Buddha tanításait közvetítse a 450 főt számláló hallgatóságnak és az ötfős zsűrinek.
A nyertes Dharma-beszéd címe: „Mindenki Kanon, aki nevet”. Kanon, azaz Avalókitésvara az együttérzés bódhiszattvája és Adachi templomának főalakja. Adachi egy történetet mesélt el, ami egy templomi tücsökről és egy kisiskolás fiúról szólt, aki minden nap leírta, hogy mit csinál a tücsök éppen. A mese arra hívja fel a figyelmet, hogy mindennapjainkban szenteljünk egy kis figyelmet az életünk fontosságának és a benne rejlő lehetőségeknek. Ha így teszünk, az biztosan mosolyt csal az arcunkra.
„A Buddha tanítása nem egy felfedezett igazság, nem egy megállapított igazság, hanem egy átélt igazság. És az átélést azt részint nem lehet fogalmilag meghatározni, pont
2024. november végén egy rövid, három napos kvanum zen elvonulás volt Etyeken, amelyet a tiszteletreméltó Arne Schaefer dharma mester vezetett, aki Berlinből érkezett, hogy tanítást
Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles