Főoldal > A tudat kertje – Győri Péterrel Szeremley Anett beszélget

A tudat kertje – Győri Péterrel Szeremley Anett beszélget

Japánkert, teakert, szárazkert, távol-keleti kertek európai térben… Győri Péter a 2000-es évek elején főként programozással foglalkozott. Ekkor került érdeklődése középpontjába a japán nyelv és kultúra. Akkortájt baráti beszélgetések központi témájává vált a zen buddhizmus és annak világszemlélete. Egy ilyen beszélgetés során hívták fel a figyelmét a buddhista főiskola létére. 2003-ban nyert felvételt a főiskola japán szakirányára. Azóta a Tan Kapuja Zen Közösség gyakorlója. Részt vett a japán- és zenkert önképző kör foglalkozásain, melyből később 4 féléves főiskolai kurzus jött létre. Tanulmányai során nem távolodott el a japánkertek szellemiségétől, a főiskolai szakdolgozata a teakertekkel, MA-s diplomamunkája a szárazkertekkel foglalkozott. Ennek eredményeként jelenleg a SZIE Tájépítész Doktori Iskolájának hallgatója, kutatási témája a távol-keleti kertek európai térben való létrehozásának módszertana. A főiskolán 2008-tól alkalmazottként informatikai, tanulmányi és nemzetközi ügyekkel foglalkozott, jelenleg tanulmányi igazgatóként több terület működéséért felel.

 

Az adás időpontja: 2019. JÚLIUS 23., kedd 07:00; szerda 10:00; csütörtök 13:00; péntek 16:00; szombat 11:00; 29-én hétfőn 20:00

Kapcsolódó

Hírek

Nepál nem engedi beutazni a “kínai” Pancsen Lámát

Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles