Főoldal > Dalai Láma: Miért szükséges, hogy a vezetők tudatosak, önzetlenek és együttérzőek legyenek
Az elmúlt közel 60 évben számos államfővel, cégvezetővel és egyéb szervezetek vezetőivel kerültem kapcsolatba, így lehetőségem volt megfigyelni, hogyan változott és fejlődött a társadalom. Örömmel osztom meg tapasztalataim egy részét annak érdekében, hogy másoknak is hasznára váljon az, amit megtanultam.
A vezetők, dolgozzanak bármilyen területen, komoly hatást gyakorolnak az emberek életére, és arra, ahogyan a világ fejlődik. Fontos szem előtt tartanunk, hogy csak látogatók vagyunk ezen a bolygón. Legfeljebb 90 vagy 100 évet töltünk itt. Ezidő alatt arra kell törekednünk, hogy egy jobb világot hagyjunk majd itt magunk után.
Milyen lenne ez a jobb világ? Azt hiszem, a válasz egyértelmű: a jobb világ az, amiben az emberek boldogabbak. Miért? Mert minden emberi lény boldogságra vágyik, és senki sem akar szenvedni. Mindannyiunkban közös a boldogság iránti vágy.
Ugyanakkor úgy tűnik, a világnak manapság érzelmi krízissel kell szembenéznie. A stressz, a szorongás és a depresszió aránya magasabb, mint valaha. A gazdagok és a szegények, illetve a vezetők és a beosztottak közötti szakadék mélysége történelmi méreteket öltött. Olyan erősen összpontosítunk a profit elérésére, hogy az gyakran felülírja az emberek, a környezet és a társadalom iránti elkötelezettséget.
Úgy látom, hogy a “mi” és “ti” jellegű felfogásra való hajlamunk abban gyökerezik, hogy figyelmen kívül hagyjuk, hogy kölcsönösen függünk egymástól. Ugyanazon világgazdaság résztvevőiként egymástól függünk, hiszen a klíma és a globális környezet változása mindannyiunkra hatással van. Mi több, emberi lényekként fizikálisan, mentálisan és emocionálisan egyformák vagyunk.
Nézzük meg a méheket. Nincsen alkotmányuk, rendőrségük vagy erkölcsi normáik, mégis együttműködnek a túlélés érdekében. Lehetnek esetenként konfliktusaik, de a kolónia túlélésének alapját az együttműködés biztosítja. Másrészről emberi lényekként nekünk van alkotmányunk, összetett jogrendszerünk és rendvédelmi erőink, kiemelkedő intelligenciával rendelkezünk, és óriási kapacitással bírunk a szeretetben és a szerelemben. És mindezen kivételes képességünk ellenére sokkal kevésbé tudunk együttműködni. A szervezetekben az emberek nap mint nap egymáshoz nagyon közel végzik a munkájukat. A közös munka ellenére mégis sokan érzik magányosnak és stresszesnek magukat. Hiába vagyunk társas lények, mégsem vállalunk felelősséget egymásért. Meg kell kérdeznünk magunktól, mi a baj.
Úgy gondolom, hogy túl erősen koncentrálunk az anyagi fejlődésre és a javaink felhalmozására, és eközben megfeledkezünk a kedvességre és a gondoskodásra való alapvető emberi igényünkről. Ahhoz, hogy a társadalmak, a szervezetek, és az azokat alkotó egyének hosszú távon gyarapodni tudjanak, alapvető fontosságú, hogy visszaállítsuk elkötelezettségünket az emberiség egysége, valamint az embertársaink iránti önzetlenség terén. Mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy ez megtörténjen.
Mit tehetnek a vezetők?
Váljanak tudatossá
Legyenek önzetlenek
Alapvetően az önös érdekeink irányítanak bennünket; ez a túléléshez szükséges. De fontos, hogy ebben bölcsek legyünk, nagylelkűek és együttműködőek, és figyelembe vegyük mások érdekeit is. Az együttműködés a barátságból ered, a barátság a bizalomból, a bizalom pedig a jószívűségből. Amikor őszintén törődsz másokkal, a viselkedésedben nem marad helye csalárdságnak, megfélemlítésnek, kizsákmányolásnak; helyette őszinte és szavahihető lehetsz.
Legyenek könyörületesek
A boldog élet alapvető forrása a jószívűség. Még az állatok is mutatnak valamiféle együttérzést. Az emberi lények esetében a könyörületesség intelligenciával párosul. Az elmélet gyakorlatba ültetése által a könyörületesség kiterjeszthető mind a 7,5 milliárd emberi lényre. A romboló érzelmek a nemtudáson alapulnak, míg a könyörületesség konstruktív érzelem, amely az intelligencián alapul. Ebből következően tanítható és tanulható.
A boldog élet forrása bennünk van. A világ különböző pontjain élő zavarkeltő személyek gyakran igen jól iskolázottak, így nem kizárólag a tanultság lényeges. Amire szükség van, az a belső értékek figyelembe vétele. Az erőszak és az erőszakmentesség közti különbség nem annyira az egyes tettek természetében, mint inkább a mögöttük álló szándékban keresendő. A harag és a kapzsiság által motivált tettek erőszakhoz vezethetnek, míg a könyörületesség és a másokkal való törődés által motivált tettek alapvetően békések. Nem tudjuk előidézni a békét pusztán azzal, hogy imádkozunk érte; konkrét lépéseket kell tennünk azért, hogy kezeljük az erőszakot és a korrupciót, ami megzavarja a békét. Nem remélhetünk változást, ha nem teszünk érte.
A béke nyugalmat is jelent, védettséget a veszélytől. Ez a mentális hozzáállásunkra is vonatkozik, arra, hogy az elménk nyugodt legyen. Létfontosságú felismernünk, hogy a tudat békéje végső soron bennünk van; mindössze ki kell fejlesztenünk az együttérzést és használnunk kell az intelligenciánkat. Az emberek gyakran nem veszik észre, hogy a könyörületesség, az együttérzés és a szeretet valójában a túlélés eszköze.
A buddhista hagyomány az együttérző vezető három fajtáját írja le: az úttörő, aki elöl jár, kockázatot vállal és példát mutat; a révész, aki átkíséri a rábízottakat, és az átkelés hullámzását kezeli; és a pásztor, aki nyája minden egyes tagjának biztonságát a sajátja elé helyezi. Három stílus, háromféle megközelítés, de mindegyikükben közös az a mindenre kiterjedő törődés, amivel az általuk vezetettek jóléte iránt viseltetnek.
A kép forrása: dalailama.com
Fordította: Rácz-Kiss Andrea
Beszélgetésünkből kiderül, hogyan ünnepli Cser Zoltán a karácsonyt, szó esik a legfontosabb kérdésről, azaz hogy tudunk-e a szeretteinknek időt, energiát, teret adni, de arról is,
„A Buddha tanítása nem egy felfedezett igazság, nem egy megállapított igazság, hanem egy átélt igazság. És az átélést azt részint nem lehet fogalmilag meghatározni, pont
Minden decemberben megkérjük Karsai Gábort, a TKBF rektorát, hogy meséljen A Tan Kapuja Buddhista Főiskola évéről. Fogadják szeretettel az ez évi beszámolót. Riporter: Horváth M.