Főoldal > A Tan Kapuján túl – interjú Hegyi Csabával a Dukkha c. szakdolgozatáról
Hegyi Csaba 2018-ban írta Dukkha című szakdolgozatát a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán. Azóta is határozott következetességgel foglalkozik a Dharmával.
Magáról írja:
„Foglalkoztam irodalommal, keresztény teológiát hallgattam. Hitet akartam. A megváltást és a megvilágosodást szerettem volna elérni, pedig csak néhány nyomorult, összetákolt nézetem volt, melyekbe görcsösen kapaszkodtam. Szellemi munkának láttam a kapkodásomat, kitartásnak az öntudatlan ragaszkodásaimat, és megszerzett tudásnak énem hiányos fellángolásait. Ez így is maradt volna örökre, de szerencsére találkoztam a buddhizmussal, amitől megkaptam a legnemesebbet, amit vallás, tudomány, bölcsesség csak adhat egy embernek: a Módszert.„
Az ő útját, valamint a spirituális fejlődés mérföldköveit és részleteit követheti az érdeklődő a 2 éve aktívan vezetett blogján.
részlet a szakdolgozatból:
„A tudás halmozása a minket körülvevő buborékot fújja fel. Ez a buborék nagyobb lehet bárkinél akkorára nőhet, mint a Föld, mind a naprendszer, mint az univerzum, de attól még buborék marad, ami magába zár. A bölcsesség a buborék kipukkasztása, annak belátása, hogy a buborék nem valódi, csak illúzió. A világban létezők miriádjai forognak az örök húskerékben, istent keresve, kapaszkodók és az önvaló látomása után kapkodva, és közben szenvednek. Tapasztalat, hogy ezek nem segítenek. Nem látszik ebből más kiút, csak a dukkha meghaladása. Az ellobbanás nem opció, hanem az egyetlen lehetőség.”
idézet a beszélgetésből:
„…A Buddha mindenkivel úgy beszélt,…ahogy az neki megfelelő volt. …ha kérdeztek tőle, mindig rendelkezésre állt. …nem válaszolt azokra a kérdésekre, amiket nem tettek neki fel. Szigorúan arra válaszolt csak, amit feltettek neki, hiszen nyilvánvaló, hogy aki nem tud kérdezni, az a választ sem tudja befogadni. Ezért szerintem nagyszerűen alkalmazható ez mindkettőre: ez a szenvedés földi enyhítésére is tökéletesen alkalmas módszer. …ugyanakkor az ellobbanásra is egy tökéletesen alkalmas módszer.„
Riporter: Bende Zsuzsanna (2021)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
„A Buddha tanítása nem egy felfedezett igazság, nem egy megállapított igazság, hanem egy átélt igazság. És az átélést azt részint nem lehet fogalmilag meghatározni, pont
2024. november végén egy rövid, három napos kvanum zen elvonulás volt Etyeken, amelyet a tiszteletreméltó Arne Schaefer dharma mester vezetett, aki Berlinből érkezett, hogy tanítást
Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles