Főoldal > Pakisztáni ásatások

Pakisztáni ásatások

Pakisztáni ásatások

A helyszín felülnézetből – livescience.com

Egy ősi templomot, a buddhizmus kultúrtörténetének egy nagyon korai emlékét tárta fel egy olasz szakmai vezetés alatt álló nemzetközi kutatócsoport ásatása az észak-pakisztáni Szvát-völgyben

Az ásatási helyszín Barikot (Bazira, Beira) városában található ami a hajdani Gandhára északi fellegvára volt. A vidéket Nagy Sándor i.e. 327-ben hódította meg, megalapítva a gandhárai indo-görög királyságot. Az indiai és a hellén kultúra sajátos keveredésének tanúja a nemrég feltárt templom is. Maga az épület a kutatók szerint az i.e. II. században épülhetett, de egy korábbi buddhista templom fölé. Ez azt jelenti, hogy a templom alapjául szolgáló régebbi épület az i.e. III. században, nem sokkal Gautama Buddha halála után épülhetett. 

Az épületkomplexumot többször átépítették az idők során. A szerzetesek számára lakóhelyet nyújtó cellák mellett oszlop- és előcsarnokot, egy nyilvános udvart valamint egy kisebb, három méter magas sztúpát is feltártak a kutatók. 

A sztúpa maradványai – livescience.com

Az ásatásokat vezető Luca Maria Olivieri szerint a leletek pontos korát majd csak a rádiokarbonos vizsgálatokkal fogják tudni meghatározni, az azonban már most látszik a leletek elhelyezkedéséből és a rétegelemzésekből, hogy a fellelt templom biztosan a buddhizmus történetének egyik, ha nem a legrégibb épület emléke. Olivieri a velencei Ca’ Foscari Egyetem és a Mediterrán és Keleti Tanulmányok Nemzetközi Szövetségének (ISMEO) régésze pakisztáni kollégák segítségével végzi a kutatást.  

Az ásatás – livescience.com

Olasz régészek már 1955-óta végeznek kutatásokat a szvát-völgyi régióban, Barikot városában pedig 1984-ben kezdtek ásni. Feladatuk kezdetben szó szerint a leletmentés volt, ugyanis mind a városban, mind a völgy számos egyéb lelőhelyén elterjedt volt az illegális leletvadászat, ami dollármilliós üzlet a műkincsek feketepiacán.

A fosztogatások nyomai – livescience.com

Fosztogatás nyomaira utalnak azok a gödrök amiket a régészek a helyszínen találtak. A tárgyi leletek eltűnése mellett nagyobb probléma a helyszínek megbolygatása. A régészek számára ugyanis nem egy konkrét tárgy, mondjuk egy cserép- vagy fémlelet anyagi értéke, hanem annak a leletegyüttesben fellelt helye, és általában a leletek egymáshoz viszonyított és hitelesen dokumentálható viszonya, azaz az információ bír fontossággal. 

livescience.com

A kutatók így is csak a város délnyugati területein tudtak dolgozni, mivel a földbérleti és ásatási költségek jóval magasabbak a város belső részein. Szerencsére a helyi régészeti hatóságoknak sikerült megszerezni ezt a városközponthoz viszonylag közel fekvő területet, ahol 2019-ben kezdődtek meg a most sikerrel végződő ásatások. 

„Évek óta figyeltük, hogy mi kerül elő a modern házak alapozási árkaiból, a mezőgazdasági munkák után és a titkos ásatások által hagyott gödrökből” – mondta Olivieri. „Voltak arra utaló jelek, hogy itt egy nagy műemlék van.”

A templom maga egy út mentén helyezkedett el ami a város fő szakrális építményéhez, egy korábban már feltárt 20 méter széles sztúpához vezetett. 

Buddha ábrázolás – livescience.com

Az épületek mellett számos értékes tárgyi lelet is előkerült, köztük érmék, ékszerek, pecsétek, szobrok és kerámiadarabok, némelyikükön felirattalí ami a kormeghatározást könnyíti meg. 

A klasszikus forrásokban “Bazira” vagy “Beira” néven szereplő  város legendás múltra tekint vissza. Nevének jelentése “Vadzsraváros” és az indiai nagyeposz a Mahábhárata is megemlíti. A mű két nagy család, a pandavák és a kauravák vélhetően i.e. IX-VIII. században lezajlott testvérháborúját írja le. Gandhára a kauravák királynőjének és anyjának Gandharínak volt a szülőhelye.  

Nagy Sándor makedón király i.e. 334-től kezdett keleti hadjáratokba, legtávolabbi hódításaként ért 326-ra Északnyugat-Indiába. Hódításaként még halála után is fennmaradt a Baktriai, görög származású uralkodók által vezetett hellén királyság.

Az akkor gazdaságilag, kereskedelmileg és kulturálisan egyaránt virágzó környéken a legkorábbi időktől jelen volt a buddhizmus. Legismertebb, a buddhista hagyományban is megörökített hellén uralkodó Menandrosz volt. A közte, és egy Nágaszéna nevű buddhista szerzetes közötti disputát rögzíti a Menandrosz kérdései, páli nyelven a  Milindapanyhá című posztkanonikus mű.

Forrás – Live Science

GK Today 

A BuddhaFM A  Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM  küldetés nyilatkozatával  összhangban szólal meg.

BuddhaFM – Adásban a Tan!

Kövessenek minket  Facebook Spotify oldalunkon és  Youtube csatornánkon.

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

  

 

Kapcsolódó

Hírek

Nepál nem engedi beutazni a “kínai” Pancsen Lámát

Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles