Az első Oscar-díjra jelölt bhutáni film
Február 8-án jelentették be az első bhutáni film jelölését az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) legjelentősebb díjára, az Oscar-díjra legjobb külföldi film kategóriában. A Lunana: Jak az osztályteremben című alkotás rendezője a 38 éves Pavo Csöjning Dordzsi. A hazánkban is bemutatott Isteni játék című film rendezőjének, Khjence Norbunak a tanítványa így fejezte ki meglepetését és örömét a jelölés hírének hallatán:
“Ma nagy megtiszteltetés ért ami nagy büszkeséggel tölt el, de nem mint egy Oscar-ra jelölt film készítőjét, hanem mint egy bhutánit. A ‘Lunana: Jak az osztályteremben’ jelölése a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriában történelmi jelentőségű Bhután számára, ami egy kicsi de oly különleges ország, ami annyi bölcsességet és együttérzést tud adni a világ többi részének. Nagyon hálás vagyok a Filmakadémiának és az Akadémia minden tagjának, hogy lehetőséget és nyilvánosságot adtak számunkra, hogy megmutathassuk magunkat a világnak.
Ennek a kis filmnek a hihetelen útja a Himalája gleccsereitől az Oscar-díjig a művészetben és a kreativitásban rejlő lehetőségek ünnepe. Reméljük, hogy filmünk; ami nagyon egyszerű és alapvető emberi értékeket ábrázol a világ legeldugottabb vidékéről, továbbra is meg fogja érinteni az emberek szívét, különösen ezekben a nehéz időkben.”
A film egy fiatal tanárról, Ugyenről szól akit egy távoli vidékre a Lunana-völgybe küldenek a helyi iskolába tanítani. Mivel a fővárosból, Thimpuból származik és amúgy ausztráliai énekesi karrierről álmodik, kezdetben nehezen barátkozik meg a vidéki élettel. Azonban idővel lenyűgözik az ott élő emberek és az egyszerű élet szépsége.
Dordzsi, a rendező maga is nem messze innen nőtt fel. Ez az egyik legeldugottabb, magas hegyektől övezett, gleccserek és hegyi tavak által tarkított távoli vidék. A helyszínt csak gyalogosan lehetett megközelíteni és áram sincs. A szereplők maguk a helyi iskolások voltak, akiknek azonban fogalmuk sem volt arról, mi is a film. “Azt sem tudták mi az a kamera és hogy hogy néz ki” – mondta a helyi tanár, Namgé Dordzsi.
A filmet 2018-ban forgatták. A felszerelést a stáb maga kellett becipelje a helyszínre, az áramellátást napenergia felhasználásával oldották meg. A színészek és a statiszták a helyi emberek voltak. A rendező úgy írta át a forgatókönyvet, hogy igazodjon a helyiek életéhez és mindennapjaihoz, így csak önmagukat kellett adniuk. Dordzsi egy tanárról akart filmet készíteni, miután hallotta, hogy sokan felmondtak. Bhután a világon az egyetlen olyan ország ami a bruttó nemzeti boldogságot tekinti alapnak a nemzeti jövedelemmel szemben, ami megpróbálja korlátozni a globalizációt és megőrizni a hagyományait. Mára azonban egyre inkább problémává vált az elvándorlás, a fiatal bhutániak közül sokan külföldön próbálják megtalálni boldogságukat. A film alapvetően erre a kérdésre reflektál.
Ang Lee tajvani filmrendező, aki maga többszörösen díjazott, többek között Oscar-díjas rendező egy Dordzsival történt beszélgetésben “friss levegőnek” nevezte a Lunanát. “Ez egy nagyon-nagyon értékes, egyszerű de rendkívül megható film. Köszönöm mindazt amin keresztülmentél és hogy megosztottad velünk országodat és a kultúrádat” – tette hozzá.
A két rendező beszélgetése:
Forrás – Buddhistdoor
„Az, hogy látjuk-e a valóságot, az nagy mértékben fogja a tudatosságunkat befolyásolni. A meditációban az a nagy jelentőségű dolog, hogy olyanfajta működéseket tudunk észrevenni, amelyeket
Tóth Zsuzsanna és Horváth M. Zsófia mindketten buddhista tanítók, Zsuzsi tolmács és fordító, nevéhez fűződik többek között: Szatippathána, a megvalósítás egyenes útja c. könyv fordítása,
Balogi Virág és Weiner Sennyey Tibor szentendrei költők beszélgetnek őszintén szerelemről, párkapcsolatról buddhista szemszögből. Balogi Virág az Erdőszél jegyzetelője, fordító és nyelvtanár is, Weiner Sennyey
