Főoldal > “Sürgős tennivaló korunk buddhizmusában” – Bhikkhu Bódhi gondolatai

“Sürgős tennivaló korunk buddhizmusában” – Bhikkhu Bódhi gondolatai

Bhikkhu Bódhi amerikai théraváda szerzetes, író, fordító és dharmatanító, valamint a társadalmilag elkötelezett buddhizmus egyik vezéralakja, a Buddhist Global Relief segélyszervezet egyik alapítója. Még 2007-ben, nyílt levélben intézett felhívást a világ buddhistái számára, szorgalmazva azok nagyobb és nyíltabb társadalmi felelősségvállalását. 

Májusban egy mianmari blognak, az Insight Myanmar-nak adott interjút a szerzetesek és a világiak politikai, társadalmi felelőségéről, mindezek etikai vonatkozásairól buddhista szempontból. Szomorú aktualitást ad a beszélgetésnek az a tragikus mianmari esemény amiről a legutóbbi bejegyzésünkben tudósítottunk

Részletek a teljes, több mint két órás angol nyelvű beszélgetésből:

 

“Ami a szerzetesek politikai aktivitását illeti, és itt most az amerikai helyzetre gondolok, nem hiszem hogy helyén való lenne, hogy a szerzetesek bizonyos jelöltek mellett kampányoljanak, vagy támogassák azokat, főleg nem, hogy maguk is politikai tisztségekért induljanak. Úgy gondolom azonban, hogy a jelenlegi helyzetben az emberek a vallási vezetőkre, a kereszténységben a papokra és a lelkészekre, a zsidó vallásban pedig a rabbikra várnak a tekintetben, hogy valamiféle erkölcsi hangot képviseljenek, hogy csatornái legyenek egy lelkiismereti álláspontnak, ami összhangban van az általuk követett vallással, illetve azon alapul. Úgy tűnik számomra, hogy ez mára a szerzetesek felelőségévé vált, és a politika lett az a platform ahol manapság a legnagyobb etikai küzdelmek zajlanak. 

Ebben az országban is például kérdés az, hogy kapnak-e az emberek egészségügyi ellátást, lesz-e egyetemes egészségügyi ellátórendszer, hogy az embereket ne kelljen elutasítaniuk a kórházaknak és az orvosoknak csak azért, mert azok nem tudják fedezni a szükséges egészségügyi ellátás költségeit. Hogy teszünk-e lépéseket az éghajlatváltozás ellen, hogy megóvjuk a bolygó geofizikai rendszerét a teljes pusztulástól vagy hogy véget vetünk-e a rendőri brutalitásnak. Ezek mind erkölcsi témák, nagyon is kritikus erkölcsi kérdések és úgy gondolom, hogy ezek a felelőség részét képezik majd, talán nem minden szerzetesét, sőt biztos hogy nem mindét, de bizonyos szerzeteseknél mindenképp, olyanoknál akik tisztában vannak ezekkel a kérdésekkel, makik mélyen be vannak ágyazva, szilárdan meg vannak alapozva a Dhammában, és akik arra is hajlandóak, hogy kiálljanak a nyilvánosság elé és beszélni arról, képviselni azt amit én ezeknek a politikai kérdéseknek az erkölcsi nézőpontjának neveznék. 

Mindezt nem azzal a céllal, hogy az egyik csoportot támogassák más csoportokkal szemben, hanem azért, hogy elítéljék azt, amit el kell ítélni, azt ami az etika alapvető elveit sérti, továbbá hogy elutasítsák és kritizálják azokat a politikákat, amelyek mérhetetlen károkat és szenvedést okoznak a hétköznapi embereknek, hogy kiálljanak olyan alternatív politikák mellett amelyek az emberek jólétének és boldogságának előmozdítása irányába mutatnak. Tehát azt mondanám, hogy ez mindenképpen a szerzetesrend egyes vezetőinek a felelősége. Tehát amikor a szerzetesek kiállnak és felemelik a szavukat és hasonló kérdésekkel foglalkoznak, ismétlem, nem bizonyos hatalmi érdekek előmozdítása szempontjából, hanem azért, hogy erkölcsileg nagyon is megalapozott politikák és programok mellett álljanak ki, nos erre csak azt tudom mondani, hogy ez sürgős tennivaló korunk buddhizmusában.”

 

Forrás – Insight Myanmar

Kiemelt kép – buddhistdoor.net

A teljes podcast interjú

 

 

A BuddhaFM A  Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM  küldetés nyilatkozatával  összhangban szólal meg.

BuddhaFM – Adásban a Tan!

Kövessenek minket  Facebook Spotify oldalunkon és  Youtube csatornánkon.

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

 

Kapcsolódó

Hírek

Nepál nem engedi beutazni a “kínai” Pancsen Lámát

Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles