Főoldal > Nepál nemet mondott a TikTok-ra

Nepál nemet mondott a TikTok-ra

Legalábbis a szent helyek többségénél. Nepálban több buddhista szent hely is található. Fővárosa, Katmandu legnagyobb nevezetessége, a Baudhanáth sztúpa eddig is rengeteg látogatót fogadott. Ezek többsége mostanáig vagy zarándok volt, akik vallási céllal látogatták a szent építményt, vagy a kultúra iránt többé-kevésbé érdeklődő, a hely szentségét tiszteletben tartó turista. 

A Baudhanáth sztúpa tornya – kép – wikipedia

Az utóbbi időben azonban jelentősen megnőtt azok száma, akik pusztán fényképezkedni, a népszerű közösségi oldalra videót készíteni érkeznek ezekre a szent helyekre, ezzel zavarva a hívők vallási áhítatát. 

Baudhanáth sztúpa – wikipedia

„Látogatóba jöttem, de főleg a TikTok miatt” – mondta egy lány az ország fővárosában, Katmanduban található egyik helyszínen.

Több helyszínen is “Tilos a TikTok!” – feliratú táblákat helyeztek el és kamerarendszereket telepítettek, illetve biztonsági őröket járőröztetnek, akik figyelmeztetik a TikTok-ereket. 

Ahogy azt Binod Sresztha, a Boudhanáth templom fejlesztési bizottságának egyik tagja mondta: „A TikTok be van tiltva! Tilos! Néha készíthetünk fényképeket, de nem a TikTok-ra. Emberek tömegei TikTok-oznak. Zavarják az itt sétáló, imádkozó embereket.”

Hordákban jönnek, ugyanazt a hangos zenét játsszák újra és újra, és ez nagyon zavaró” – ezt már  Bhanu Praszad Szarma, a Baudhanáth sztúpa papja mondta. 

A katmandui helyszínek, így a három fő buddhista szent hely is rendkívül népszerű a TikTok-erek körében. A jellemzően internetes celebekből vagy kamaszokból álló tömeg harsány jelenléte zavarja a vallási céllal érkező jóval csendesebb csoportot. Ez tudomására is jutott a hatóságoknak, és mivel Nepál bevételeinek jelentős részét, több millió eurót,  a vallási turizmus hozza a költségvetésbe, meghallgatták a zarándokok kérését és cselekedtek is. 

Lumbiní – unesco_Giora Dan

Így tettek a talán legikonikusabb szent helyen, a Buddha születési helyének tartott Lumbiní ligetben, illetve az ott található vallási komplexumban is. A Lumbiní szentély szóvivője, Szanuradzs Sakja úgy nyilatkozott, hogy: „A TikTok videók készítése, a hangos zene kellemetlenséget okoz a világ minden tájáról érkező zarándokoknak, akik Gautama Buddha szülőhelye miatt érkeznek. Betiltottuk a TikTok videók készítését a szent kertben és annak környékén, ahol a fő templomok találhatók.” 

Lumbiní liget – unesco_Junko Okahashi

Egy idei felmérés szerint Nepálban is két év alatt három százalékról 55 százalékra emelkedett a TikTok-ot használó, internet-hozzáféréssel rendelkező válaszadók száma.

 

Forrás: Euronews

RFI

Youtube/Euronews

Youtube/France24

 

A BuddhaFM A  Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM  küldetés nyilatkozatával  összhangban szólal meg.

BuddhaFM – Adásban a Tan!

Kövessenek minket  Facebook Spotify oldalunkon és  Youtube csatornánkon.

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

 

Kapcsolódó

Hírek

Nepál nem engedi beutazni a “kínai” Pancsen Lámát

Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles