Főoldal > A Száncsi Sztúpa kapujának másolata Berlinben
Nemrég avatták fel a berlini Humboldt Fórum előtt a Száncsi Nagy Sztúpa ikonikus kapujának másolatát. A Humboldt Fórum ad otthont a Néprajzi Múzeumnak és az Ázsiai Művészetek Múzeumának is, így az emberi történelemnek, kultúrának és művészetnek szentelt komplexum.
Az eredeti kapu a száncsi-i buddhista komplexumban, a közép-indiai Madhja Prades állam fővárosától, Bhópáltól, 46 kilométerre található egy dombtetőn. A több templomból, sztúpából és szentélyekből álló épületegyüttes központi és legnagyobb építménye a Nagy Sztúpa. Ez India legrégibb, máig fennmaradt kőépülete, aminek építését az i-e. III. században a nagy maurja uralkodó, Asóka rendelte el. A szentélykomplexum évszázadok alatt, az i.e. III. századtól az i.u. XII. századig épült. 1989-óta a több mint kétezer éves emlék az UNESCO épített világörökségének része.
A hagyomány szerint a 16 méter magas és 36 méter átmérőjű félgömb alakú sztúpa a Buddha ereklyéit tartalmazza. A sztúpát egy kőkerítés veszi körül, aminek az égtájaknak megfelelő négy oldalában egy-egy kapu, torána található. A faragványokkal gazdagon díszített kapuk a hagyomány szerint a bátorság, a szeretet, a béke és a bizalom eszméit szimbolizálják.
Berlinben a kapuk közül a keletinek a másolata került megépítésre. A torána mintegy tíz méter magas, hat méter széles és úgy 150 tonna rózsaszín homokkő. Az 1.6 millió euróba kerülő munkálatok tavaly novemberben kezdőtek. A bonyolult domborművek másolatait indiai és német szobrászok közösen készítették el. A három keresztgerendán és a két oszlopon a Buddha életéből a Dzsátaka történetek szerint vett jelenetek láthatók.
Meg kell jegyezni, hogy a sztúpa keletkezésekor a Buddhát még nem ábrázolták emberi alakban, csak szimbólumokon keresztül. Így a dramatizált képek mellett buddhista jelképek, fügefa, lótusz, kerék, a Buddha lábnyoma, valamint állatábrázolások, pávák, oroszlánok, elefántok alakjai tűnnek fel, szinte egy szabad négyzetcentimétert sem hagyva a megmunkált felületen.
India berlini nagykövete, Harish Parvathanéni is méltatta a Humboldt Fórum kezdeményezését, hogy „a Száncsi kapu másolatát Berlin szívében helyezték el„, és megjegyezte, hogy az új nevezetesség megérdemli az elismerést, mivel „Buddha üzenetét testesíti meg, amely a békéről, az együttérzésről és a minden élőlény iránti szeretetről szól„.
A kapu a Humboldt Fórumnak is otthont adó Berlin Palota előtt került felállításra, és a tervek szerint a Nagy Sztúpa bronzmodelljét is el szeretnék helyezni mellette, hogy a kapu ezáltal építészeti kontextusba kerüljön, valamint, hogy a látássérültek is tapintható modellt kapjanak.
Hartmut Dorgerloh, a múzeum főigazgatója nyilatkozatában kifejtette, hogy “Nagyon örülök a Száncsi szentély keleti kapujának Humboldt Fórum előtti felállításának.” majd hozzátette, “A barokk homlokzat izgalmas ellenpontjaként mostantól a Humboldt Fórum porálja előtt is látható lesz az, amit a látogatók eddig az épület belsejében láthattak: A világ sokszínűsége Berlin központjában.”
Paravathanéni nagykövet megjegyezte még, hogy a Berlin keleti részén felépített Száncsi torána méltó párja a nyugati oldalon álló Brandemburgi kapunak, így a kelet és nyugat közötti kapcsolat gyönyörű szimbóluma.
Forrás – Buddhistdoor
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert
„A Buddha tanítása nem egy felfedezett igazság, nem egy megállapított igazság, hanem egy átélt igazság. És az átélést azt részint nem lehet fogalmilag meghatározni, pont
2024. november végén egy rövid, három napos kvanum zen elvonulás volt Etyeken, amelyet a tiszteletreméltó Arne Schaefer dharma mester vezetett, aki Berlinből érkezett, hogy tanítást
Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles