Főoldal > Beszélgetés Oláh Szabolcs jazz-gitárművésszel – Művészek és a buddhizmus sorozat

- Műsorajánló
Oláh Szabolccsal beszélgettünk improvizációról és zazenről, a zene mögött lévő szellemiségről, a különböző technikák veszélyeiről.
Riporter: Udvardi Márton (2024)
Oláh Szabolcs zenéjének karakterét a dallamokkal való különleges kapcsolata határozza meg, amelyek úgy áradnak teljes természetességgel, ösztönösen, hogy közben mindvégig hallatszik rajtuk az átgondoltság. Tizenöt éves korában váltott hegedűről gitárra, az pedig már idejekorán, a gimnáziumi évei alatt kiderült, hogy a zeneszerzésben tud igazán kiteljesedni. 2002-től aktív résztvevője a hazai jazz-életnek, 2012 óta hét szerzői albuma jelent meg zenekarvezetőként, valamint a Modern Art Orchestra előadásában.
(Fotó: Virág Stépán)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Április 21-én, húsvét hétfő kora reggelén, életének 88. évében elhunyt Ferenc pápa, a katolikus egyház feje. Őszentsége a Dalai Láma, aki mély szellemi barátságot ápolt
Őszentsége a Dalai Láma levelet írt főtisztelendő Leopoldo Girellinek, az indiai apostoli nunciusnak, hogy kifejezze mély megrendültségét, amikor megtudta, hogy Őszentsége Ferenc pápa elhunyt. Azt
“…Amennyiben a romantikus szerelem rendelkezik mind a négy aspektussal, akkor az nagy boldogsággal járhat. A Buddha sosem mondott semmi rosszat az igaz szeretetről vagy a