Főoldal > Megérkezett New York-ba a Dalai Láma
Őszentsége, a XIV. Dalai Láma, Tibet 88 éves szellemi vezetője június 23-án megérkezett New York-ba, hogy a térdét érintő gyógykezelésben részesüljön. Őszentségét Namgyal Csödup, a Dalai Láma Egyesült Államokbéli képviselője fogadta, majd a Manhattan Midtownban lévő szállodába kísérte. A hotel előtt több száz híve és jóakarója gyűlt össze, hogy megpillanthassa őt.
Sokan hosszú utat tettek meg és órákat vártak arra, hogy láthassák a Dalai Lámát. Az egyik híve, Cering Csözöm, így jellemezte a nap jelentőségét: “A mai egy különleges nap minden New York-ban élő tibeti számára, mivel áldást kapunk a Dalai Lámától.” Egy másik jelenlévő hozzátette: “Ez egy nagyon boldog nap mindannyiunk számára.”
“Tudtam, hogy ide kell jönnöm ezért az életben egyszer adódó lehetőségért. Azt hiszem ez a négy-öt óra várakozás mindenképp megérte” – mondta Tenzin Kunkji, a Dalai Láma egy másik tisztelője. “Nagyon erős közösségi érzés van jelen ahogy itt vagyunk, mindenki kenyereket osztogat. Amellett, hogy Őszentséget látva áldásban részesülünk, tibeti nemzeti kötelékeinket is erősítjük” – tette hozzá.
A Dalai Lámát további méltóságok és vallási vezetők is üdvözölték. Jelen volt Dr. varun Jeph, India new york-i főkonzulátusának konzul helyettese. Jelen volt még Avdhes Kumar főkonzulhelyettes és Abhimanyu Gehlaut, valamint a Központi Tibeti Adminisztráció korábbi miniszterei, Szera Dzsej Tasi Cedar apát és Akja Rinpocse.
A becslések szerint a repülőtéren 4000 követője fogadta a Dalai Lámát, és a szállodához vezető úton is további ezrek üdvözölték őt.
Ez a látogatás 2017 óta Őszentsége első látogatása az Egyesült Államokban, és nem terveznek hivatalos és nyilvános programot tartani.
E hónap elején egy kétpárti kongresszusi küldöttség, élén a republikánus Michael McCaul képviselővel és Nancy Pelosi házelnökkel, a Kongresszus tiszteletbeli elnökével, meglátogatta a Dalai Lámát az indiai Dharamszalában lévő rezidenciáján, amely a Dalai Láma székhelye azóta, hogy 1959-ben elhagyta Tibetet.
A küldöttség tagjai a száműzetésben élő tibeti kormány tagjaival, valamint indiai vezetőkkel is találkozott. A megbeszéléseken a tibeti vallásszabadság és kulturális autonómia jelenlegi helyzetével kapcsolatos különböző témákat vitattak meg. Az amerikai törvényhozók felszólaltak a Dalai Láma rezidenciája közelében található kolostorban tartott gyűlésen, ahol a résztvevők amerikai és tibeti zászlókat lengettek. A képviselők beszédükben hangsúlyozták a vallásszabadság és a tibeti kultúra megőrzésének fontosságát, támogatásukról biztosították mind a Tibetben, mind a diaszpórában élő tibetieket.
A tibeti buddhizmus a mahájána és a vadzsrajána buddhizmusban gyökerezik, amely a hangsúlyt a minden érző lény javára történő megvilágosodásra helyezi. A Dalai Lámát nem csak vallási vezetőként tisztelik, de a tibeti identitás és ellenállás szimbólumaként is. Őszentsége tanításaiban az erőszakmentességet, az együttérzést és a vallások közötti párbeszéd fontosságát hangsúlyozza.
“Őszentsége jelenléte itt az Egyesült Államokban spirituális áldás, hiszen hét év után látogatott el hozzánk” – mondta Tasi Kjilö New Yorkból. “Ez egy nagyszerű lehetőség a hozzám hasonló idős emberek számára, hogy megkapják az áldását.”
A Dalai Láma new york-i látogatása, valamint az amerikai törvényhozókkal folytatott korábbi interakciói a tibeti vallási és kulturális identitás megőrzésére irányuló folyamatos figyelmet hangsúlyozza. A tibeti helyzet megoldásáról szóló törvény (Resolve Tibet Act) elfogadása az amerikai kongresszusban jelentős lépésnek tekinthető a párbeszéd és az együttműködés előmozdítása érdekében Amerika és a tibeti nép között a fenti kérdésekben.
Kapcsolódó korábbi cikkeink:
A Dalai Láma egészségügyi kezelésre az Egyesült Államokba utazik
Magas szintű amerikai kongresszusi küldöttség látogatása a Száműzetésben Élő Tibeti Parlamentben
Forrás – Buddhisdoor
A Központi Tibeti Adminisztráció hivatalos honlapja
A képriport Szönam Zokszang munkája
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert
„Az, hogy látjuk-e a valóságot, az nagy mértékben fogja a tudatosságunkat befolyásolni. A meditációban az a nagy jelentőségű dolog, hogy olyanfajta működéseket tudunk észrevenni, amelyeket
Tóth Zsuzsanna és Horváth M. Zsófia mindketten buddhista tanítók, Zsuzsi tolmács és fordító, nevéhez fűződik többek között: Szatippathána, a megvalósítás egyenes útja c. könyv fordítása,
Balogi Virág és Weiner Sennyey Tibor szentendrei költők beszélgetnek őszintén szerelemről, párkapcsolatról buddhista szemszögből. Balogi Virág az Erdőszél jegyzetelője, fordító és nyelvtanár is, Weiner Sennyey