Főoldal > Beszélgetés Szalontay Tünde színművésszel – Művészek és a buddhizmus sorozat
“Fiatal felnőttként abban az időben külföldön tanultam, dolgoztam, hogy szembesülni tudjak mindazzal, amivel itthon nem lehetett. Tudattalanul egy olyan helyzetet idéztem elő magamnak, ami nagyon hasonlított arra az elhagyatott, kiszolgáltatott idegenben levésre, ahol nem ismerek senkit, nem beszélem a nyelvet, ami meghatározta a születésem körülményeit. És ebben a helyzetben kellett újradefiniálni magam. Eleinte olyan volt, mintha bőr nélkül éltem volna. Már kisgyerekként valamiféle páncélt növesztettem, hogy a sok fájdalom, furcsaság, és érthetetlen dolog ne emésszen fel. Ha feltöröd a rák páncélját, belül csak a puha test van, de akkor már nincs, ami összetartsa, ilyen védtelen voltam én is, ezt kellett kibírni, és úgy újrateremteni magam, hogy ne újabb páncélt növesszek.”
Művészek és a buddhizmus sorozatunkban Szalontay Tünde színművésszel beszélgettünk, aki az Arvisura színházban kezdte tanulmányait. Ezután öt évig a dániai Teatro Rio Rose csapatának tagja volt, majd évekig tréningezett a Tess de Quincey-Stuart Lynch vezette Body Weater Laboratory csoportban. Magyarországra Pintér Béla Társulatának A Sehova kapuja című előadásával tért vissza, ahol aztán hosszú évekig szinte minden darabban játszott. Jelenleg szabadúszó. 2023-ban társszerzőkkel megírta és színpadra állította saját életének, önkeresésének történetét, Született: Wágner Emese címmel.
Riporter: Bende Zsuzsanna (2024)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Staféta című sorozatunk a BuddhaFM rádió 10. születésnapja alkalmából született 2024 őszén azzal a céllal, hogy közelebb hozzuk a hallgatókhoz rádiót azáltal, hogy megismerhetik annak
Helyes Életmód – Buddhizmus és Környezettudatosság Beszélgetés Nyerges Patrikkal, A Tan Kapuja Buddhista Főiskolára írt BA szakdolgozatáról. „David Loy egy írásában az ökoszattva utat elemzi
„A 9 hónapos burmai meditációs gyakorlásom (theravada, anapanasati-samatha koncentrációs meditáció, Pa Auk kolostor) a belső menedék, a belső világom nyugalmának és biztonságának megalapozása és megélése