Főoldal > Hivatalos közlemény a Dalai Láma egészségi állapotáról
Mint arról korábban beszámoltunk, Őszentsége, a Dalai Láma június 23-án New York-ba utazott, ahol június 28-án sikeres térdműtétet végeztek el rajta egy helyi szakklinikán. A közelmúltban Őszentsége hivatalos honlapján adtak ki tájékoztatást lábadozásáról, jelenlegi állapotáról.
Szerencsére jó híreket tudunk közvetíteni:
“Őszentsége, a Dalai Láma már negyedik hete túl van a műtéten. A műtéti seb komplikációk nélkül teljesen begyógyult. A fizioterapeuták elmondták, hogy Őszentsége napról napra szépen fejlődik, és nagyon elégedettek Őszentsége javulásának ütemével. Őszentsége általános egészségi állapota stabil és rendkívül kielégítő.”
Kapcsolódó cikkeink:
A Dalai Láma egészségügyi kezelésre az Egyesült Államokba utazik
Megérkezett New York-ba a Dalai Láma
Sikerült Őszentsége térdműtétje
Küldd el jókívánságaidat a Dalai Lámának
Forrás – Őszentsége hivatalos honlapja
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert
Staféta című sorozatunk a BuddhaFM rádió 10. születésnapja alkalmából született 2024 őszén azzal a céllal, hogy közelebb hozzuk a hallgatókhoz rádiót azáltal, hogy megismerhetik annak
A tiszteletreméltó Dharma mester és buddhista aktivista, Pomnyun Szunyim, és az általa alapított humanitárius segélyszervezet, a Koreai Dzsungtó Társaság (Jungto Society Korea – JTS) önkéntesei
Őszentsége a Dalai Láma 2024. szeptember 18-án, szerdán, egy hosszú élet imán vesz részt, amelyet a Tibeti Nők Egyesülete (Tibetan Women’s Association), a Dalhousie Egyetem