Főoldal > Iskolaépítési projekt a földrengés sújtotta Törökországban dél-koreai segítséggel – elkötelezett buddhizmus
A tiszteletreméltó Dharma mester és buddhista aktivista, Pomnyun Szunyim, és az általa alapított humanitárius segélyszervezet, a Koreai Dzsungtó Társaság (Jungto Society Korea – JTS) önkéntesei augusztus 28-án visszatértek Törökországba, hogy megtekintsék annak az iskolaépítési projektnek az előrehaladását, amelyet a társaság a Dél-Törökországot és Szíria egyes részeit érintett pusztító földrengések után kezdeményezett.
Nem sokkal azt követően, hogy a tavalyi földrengések híre elterjedt a világon, a JTS Korea önkéntesei válaszul egy csapatot küldtek a földrengés sújtotta területek epicentrumában élőket. A tiszteletreméltó Pomnyun Szunyim is csatlakozott a szervezet önkénteseihez és a helyi segélyszervezetekhez, hogy segítséget nyújtsanak a katasztrófa túlélőinek. Több alkalommal több helyszínen osztottak segélycsomagokat és egyéb támogatást a rászorulóknak.
Pomnyun Szunyim az Összekapcsolódva Társaság (Join Together Society – JTS) nevű humanitárius segélyszervezetet az elkötelezett buddhizmus együttérzésének kifejezéseként alapította meg, és azon az elven alapul, hogy mások segítése a legjobb módja annak, hogy az ember saját életét gazdagítsa. A JTS-t, amelynek feladata, hogy reményt, megerősítést és önállóságot adjon a fejlődő országok hátrányos helyzetű közösségeinek, fizetetlen önkéntesek irányítják és működtetik, akik biztosítják, hogy minden adomány a marginalizált közösségek javát szolgálja. A JTS humanitárius katasztrófák sújtotta országokban is végez segélyezési munkát, és humanitárius projektekben vett részt Bangladesben, Kambodzsában, Laoszban, Mianmarban, a Fülöp-szigeteken és Srí Lankán. A JTS az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának (ECOSOC) különleges tanácsadói státuszát is elnyerte.
Augusztus 28-án Pomnyun Szunyim atyát és a JTS csapatát a Fehér Sisakosok (White Helmets) szervezet önkéntesei fogadták, akik körbevezették őket az épülő iskolában, amely, ha elkészül, akár 4000 gyermek befogadására is alkalmas lesz.
„Amikor Szunyim először jött felmérni a földrengés sújtotta területet, az iskola teljesen összeomlott és leromlott állapotban volt. Mára egy gyönyörű, pasztellszínekben pompázó új épület áll a magasban” – jegyezte meg a szervezet nyilatkozatában. „Ezt az iskolát a török-szíriai földrengés utáni helyreállítási projekt részeként építjük újjá, amely a JTS és a Fehér Sisakosok együttműködése.”
Pomnyun Szunyim belűlről is megtekintette az iskolát, az osztálytermeket és az adminisztrációs helységeket egyaránt. A Fehér Sisakosok önkéntesei elmondták, hogy az épületet úgy tervezték, hogy az alagsorban egy vészhelyzeti óvóhelyte alakítottak ki. Ez menedékként szolgálhat fizikailag a veszélyeztetetteknek, de emellett biztonsági terveket, intézkedéseket is kellett hozniuk, a térség még mindig nem túl biztonságos volta miatt.
„Vészhelyzeti intézkedéseket kell hozni a biztonságos evakuáláshoz katasztrófahelyzetekben, például tűzvész vagy földrengés esetén” – hangsúlyozta Pomnyun Szunyim, aki különös érdeklődést mutatott az iskolát érintő biztonsági intézkedések szempontjai iránt. „Elegendő vészlépcsőnek és kijáratnak kell lennie, hogy a diákokat tűz vagy földrengés esetén gyorsan kimenekíthessék”.
Miután bejárták az építkezés helyszínét és tájékoztatták Pomnyun Szunyimot és a JTS önkénteseit az iskola építésének előrehaladásáról, a Fehér Sisakosok köszönetüket fejezték ki Szunyimnak a katasztrófa óta eltelt 18 hónap alatt nyújtott támogatásáért: „Nagyon köszönjük, hogy felépítette ezt az iskolát. Sok gyermek szenvedett a háború és a földrengések miatt, és sokan nem részesülhettek oktatásban. Önnek köszönhetően most sok gyermek tanulhat. Őszintén hálásak vagyunk.”
„Nagyon örülök, hogy olyan környezet jöhetett létre, ahol a gyerekek ismét oktatásban részesülhetnek” – válaszolta a tiszteletreméltó Pomnyun Szunyim.
Egy későbbi találkozó során Pomnyun Szunyim köszönetét fejezte ki a Fehér Sisakosok csapatának a projekt előrehaladásáért tett erőfeszítéseikért. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a létesítmények megfelelőek legyenek a 4000 diák igényeinek kielégítésére, és kiemelte, hogy az építkezés minőségét és a diákok biztonságát kell előtérbe helyezni. „Kérjük, ne siessenek a befejezési határidő betartásával” – jegyezte meg. „Fontos, hogy az építmény biztonságosra épüljön meg, ezért nem baj, ha elhalasztjuk a befejezési határidőt. Megváltoztatom az ütemtervemet, és visszajövök, remélem, nem fognak túlságosan sietni”.
Pomnyun Szunyim azt is javasolta, hogy az iskolán belül alakítsanak ki egy emlékhelyet abból a célból, hogy emlékezzenek arra a sok diákra és tanárra, akik életüket vesztették a 2023-as földrengésben, és hogy az iskola a remény szimbólumává váljon a helyi közösség számára: „Szeretnék egy emlékhelyet felállítani, hogy emléket állítsunk nekik, hogy létrehozzunk egy olyan helyet, ahol nem fogjuk elfelejteni az áldozatokat”.
E létfontosságú projekt előrehaladása mellett a tiszteletreméltó Pomnyun Szunyim felhívta a figyelmet arra, hogy a térség menekülttáboraiban élő mintegy egymillió gyermek nem részesül oktatásban. Javasolta egy átmeneti online oktatási rendszer bevezetését a probléma megoldására, amíg egy tartósabb megoldás nem születik.
„Az elképzelés az, hogy rendszeres órákat tartunk ebben az iskolában, és ezeket egy online rendszeren keresztül közvetítjük” – magyarázta Pomnyun Szunyim. „Mi lenne, ha egyszerű sátoriskolákat állítanánk fel a menekülttáborokban az online órák számára? Így még tanárhiány esetén is sok gyereket tudnánk oktatni. A gyerekeknek nem szabadna kihagyniuk a tanulás szempontjából kulcsfontosságú időszakot”.
A Fehér Sisakosok elmondták, hogy mindent megtesznek a szükséges infrastruktúra megteremtéséért, hogy a menekültek számára lehetővé váljon az online tanítás.
„Adjunk bizalmat és reményt azoknak, akik a földrengések és a háború elszenvedése után kétségbeestek” – jegyezte meg Pomnyun Szunyim.
A tiszteletreméltó Pomnyun Szunyim széles körben ismert és tisztelt koreai dharma tanító, író és társadalmi aktivista. Számos szervezetet, kezdeményezést és projektete alapított világszerte. A Join Together Society Korea – JTS Korea) túl ő alapította a Jungto Society-t, ami egy a Buddha tanításain alapuló önkéntes közösség, feladatuk a szenvedéshez vezető modern társadalmi problémák kezelése; az Ecobuddha egy olyan szervezet, ami a környezeti etikára és a fenntartható életmód buddhista szellemiségű stratégiáinak kidolgozására fókuszál; a Good Friends (Jóbarátok) egy olyan szervezet, ami a két Korea észak és dél közötti megbékélésért és együttműködésért dolgozik, valamint humanitárius segítséget nyújt az észak-koreaiaknak. A tiszteletreméltó Pomnyun Szunyim szorosan együttműködik az Elkötelezett Buddhisták Nemzetközi Hálózata (International Network of Engaged Buddhists – INEB) szervezettel is.
2020-ban a japán Nivano Béke Alapítvány (Niwano Peace Foundation) a 37. Nivano Békedíjat a tiszteletreméltó Pomnyun Szunyimnak adományozta nemzetközi humanitárius munkája, környezetvédelmi és társadalmi aktivizmusa, valamint a különböző vallású és kultúrájú közösségek közötti bizalom és jószándék kiépítésére tett fáradhatatlan erőfeszítései elismeréseként.
Korábbi cikkeink a témában:
Dél-Koreai segítség a gazdasági válság által sújtott Srí Lankának
Koreai segítség bhutáni szerzetesnői kolostoroknak
Forrás – Buddhistdoor
„A Buddha tanítása nem egy felfedezett igazság, nem egy megállapított igazság, hanem egy átélt igazság. És az átélést azt részint nem lehet fogalmilag meghatározni, pont
2024. november végén egy rövid, három napos kvanum zen elvonulás volt Etyeken, amelyet a tiszteletreméltó Arne Schaefer dharma mester vezetett, aki Berlinből érkezett, hogy tanítást
Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles