Főoldal > A Tibeti Szerzetesnői Projekt média felszereléseket adományoz a Dölma Ling női kolostornak
A Tibeti Szerzetesnői Projekt (Tibetan Nuns Project – TNP), egy Seattle-ben és az indiai Himácsal Prades Kangra körzetében működő, az Egyesült Államokban bejegyzett jótékonysági szervezet, bejelentette, hogy média felszereléseket kíván biztosítani az észak-indiai Dölma Ling kolostorban élő illetve Buddhista Dialektika Intézetben tanuló szerzetesnők számára. Ezzel a fejlesztéssel az osztálytermeket illetve a szerzetesnők médiaszobáit illetve a Tibeti Szerzetesnői Projekt helyben dolgozó munkatársait szeretnék ellátni korszerű média eszközökkel.
A TNP szerint Dölma Lingben két tantermi projektorra lenne szükség, amelyeket a tanárok közösen használnának, mivel a meglévő egyetlen projektoruk már nem működik megfelelően.
„A projektorok a tanulást érdekesebbé és szórakoztatóbbá teszik, valamint lehetővé teszik a tanárok számára, hogy háromféle módon tanítsanak: szöveggel, képekkel és videóval” – áll a TNP közleményében. „A kréta vagy tábla használata idő- és munkaigényes lehet. A projektorok egyszerűbbek, mert a tanárok újrafelhasználható prezentációkat készíthetnek, ahelyett, hogy azzal töltenék az időt, hogy krétával táblára vagy whitebordra . Ha egy pont tisztázásra szorul, a tanár könnyen visszatérhet az adott diához.”
A 2005-ben Őszentsége a Dalai Láma által felavatott Dölma Ling kolostort és Buddhista Dialektikai Intézetet a Dharamszala melletti Kangra-völgyben, Észak-Indiában találjuk. A központ volt az első olyan intézet, amely bármilyen hagyományból érkező tibeti buddhista szerzetesnők felsőfokú buddhista oktatását biztosítja, és amelyet teljes egészében a TNP finanszíroz.
A Dölma Lingben mintegy 250 szerzetesnő vesz részt teljes mértékben a tanulásban, a gyakorlásban és a kolostori munkában. ezen túl önellátási projekteket is szerveznek, például tofut készítenek és kézműves termékeket állítanak elő. 2013-ban tíz Dölma Ling-i szerzetesnő írt történelmet azzal, hogy részt vettek az első éves Gesema-vizsgákon.
A TNP reméli, hogy Dölma Ling médiaszobájába egy új számítógépet, valamint egy útlevél méretű nyomtatót, egy Apple Magic egeret és egy Apple Magic billentyűzetet is hozhat.
„A Dölma Ling kolostor médiaszobája egy fontos hely a szerzetesnők számára, ahol a hangjukat és a kreativitásukat használhatják híreik és történeteik megosztására” – jegyezte meg a TNP. „Az szerzetesnők a médiaszobában dokumentációval is foglalkoznak, fényképeket, videofelvételeket készítenek és más médiával kapcsolatos tevékenységeket is végeznek. Azonban egy elavult számítógéppel küzdenek.”
„Egyre nehezebb a meglévő számítógépüket a modern médiafeldolgozási feladatokra használni. A médiaterem további zökkenőmentes működésének biztosítása és a munka minőségének javítása érdekében a szerzetesnőknek szükségük van az Önök segítségére egy új számítógép megvásárlásához, amely jobb feldolgozási képességekkel és a médiával kapcsolatos feladatokhoz szükséges szoftverekkel van felszerelve.” – szólította meg támogatóit a TNP.
A TNP megjegyezte, hogy további célja, hogy a TNP indiai projekt-koordinátorának irodáját két Apple Magic egérrel, egy Apple Magic billentyűzettel és egy MacBook laptoppal lássa el a hatékony munkafolyamatok és a projektmenedzsment biztosítása érdekében, valamint egy új asztali rendszerrel a könyvelési szoftverek futtatásához.
A Tibeti Szerzetesnői Projekt oktatással és humanitárius segítségnyújtással segíti a Tibetből és India himalájai régiójából származó menekült szerzetesnőket. A szervezet több száz szerzetesnőt támogat valamennyi tibeti buddhista vonalból és a hét szerzetesnői kolostorból. A szerzetesnők közül sokan Tibetből menekültek, de a szervezet India himalájai határvidékre is eljut, ahol a nők és lányok kevéssé férnek hozzá a hivatalos oktatáshoz és a vallási képzéshez.
Korábbi cikkeink a témában:
A Tibeti Szerzetesnői Projekt beszámolója az épülő elvonulási központjukról
Tankönyvsegély a tibeti szerzetesnők számára
A Tibeti Szerzetesnői Projekt szálláshelyeket épít a gesemák számára
Tíz újabb gesemát avattak Bódhgájában
Őszentsége különleges meghallgatáson fogadta a gesemákat
Gesema vizsgák tibeti szerzetesnőknek
Forrás – BuddhistDoor
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert
A nagyra becsült tibeti buddhista tanító és dzogcsen mester, Csökji Nyima Rinpocse a nepáli Lumbíniben, a Buddha szülőhelyén, hivatalosan felavatta a Pal Thubten Sedrub Ling,
Vaszi Sándor Urgyen saját élményein keresztül mesél a buddhista elvonulások fontosságáról, felidézve többek között Taron töltött éveit, valamint a közelmúltban zajló, Keith Dowman dzogcsen mesterrel
„A szerzői folyamatban az én utam a fontos. Ez az amire az első könyvemben rátaláltam: az ember és természet kapcsolat, vagy az ember és az