Buddhisták digitális pénzzel szüntetnék meg a korrupciót
Mindenki látott már adománydobozt templomban, vagy valamilyen vallási intézményben. Jó lenne tudni, hova kerül az a pénz, nem?
A 2017-ben elhunyt Patyi Máté beszéde (Eredeti Fény Templom, 2016)
„Akkor számomra a valóság és a képzelet határvonala – az a világ, ami bennem van és ami kint van -, elmosódott. Az egy olyan sokkos állapot volt, hogy nem tudtam egyszerűen behatárolni, hogy melyik a valóság: az, ami bennem van, vagy az, ami kint…
Szilágyi Szabolcs, avagy SI-LA-GI, egy buddhista képzőművész
„… A változás és átváltozás, behatárolt és határtalan, megformált és csak sejtett, jelenség és megjelenítés, az anyag és a szellem, ill. a forma mint üresség, és az üresség mint forma viszonyait kutatja. A valóság közvetlen feltárása és minden szintű, intellektuális és érzelmi megértése és megértetése munkásságának lényege.”
Hogyan gyakoroljuk a mettát gyerekekkel
Nem lehetünk túl fiatalok a szerető kedvesség gyakorlásához. De hogyan tanítsuk meg a mettát gyerekeinknek?
Szumie, azaz monokróm tusfestészet a Zen Akadémia műhelyében
A Zen Akadémia szeptembertől kétheti rendszerességgel szumie (monokróm tusfestészet) műhelygyakorlatot tart …
A Szahadzsajána – Mireisz László új tanítássorozata a buddhizmus egyik legizgalmasabb irányzatáról
„Nem égek el, még ha tűzbe ugrom is, nem halok meg, mérget eszem. Szabad vagyok az öregségtől és a szenvedéstől – még magától a haláltól is, hiszen birtoklom az alkimisták halhatatlanságról szóló titkos tanítását.”
Párbeszéd az emberért – avagy az egyházak szerepe a mai társadalomban. Beszélgetés Mireisz Lászlóval
Párbeszéd az emberért – avagy az egyházak szerepe a mai társadalomban. Vallási közösségek hitéleti és közszolgálati tevékenységének bemutatása a mai Magyarországon. A műsorba meghívott beszélgető partnerek a vallási közösségek képviselői, szakértői, intézményvezetői. Mindazok, akik az emberek bizalmából látnak el feladatokat, és az emberek szolgálatára hivatottak el. A műsor célja az ide tartozó és aktuális témakörök […]
Hamvas és a tenger, avagy ki hallotta Hamvas Béla hangját?
Weiner Sennyey Tibor költő, író, a DRÓT főszerkesztője, – akit a hallgatók már ismerhetnek Vipasszana elvonulásának élménybeszámolójából „A mindennapi élet költészete” címmel, találkozhattak Krúdy és a buddhizmus c. esszéjével, verseivel, hallhatták a kawi költészetről, Hamvasról, Weöresről, Szepes Máriáról mesélni -, most egy egészen különleges lírai nyomozás részeseivé tesz bennünket.
Hogyan gyakoroljunk zen kóanokkal
John Tarrant eloszlatja a zen kóanokat övező misztikumot. A kóan paradox, költői, és tökéletesen egyéni műfaj. De az élet is.
A japán Obon ünnepről dióhéjban
Az Obon az egyik legfontosabb japán hagyomány. A japánok úgy hiszik, őseik lelkei visszatérnek az otthonukba, hogy a család Obon idején újra találkozzon. Ezért ez egy fontos családi ünnep, ilyenkor sokan utaznak haza szülővárosukba.