Dalai Láma: Miért szükséges, hogy a vezetők tudatosak, önzetlenek és együttérzőek legyenek

Az elmúlt közel 60 évben számos államfővel, cégvezetővel és egyéb szervezetek vezetőivel kerültem kapcsolatba, így lehetőségem volt megfigyelni, hogyan változott és fejlődött a társadalom. Örömmel osztom meg tapasztalataim egy részét annak érdekében, hogy másoknak is hasznára váljon az, amit megtanultam.

 

A vezetők, dolgozzanak bármilyen területen, komoly hatást gyakorolnak az emberek életére, és arra, ahogyan a világ fejlődik. Fontos szem előtt tartanunk, hogy csak látogatók vagyunk ezen a bolygón. Legfeljebb 90 vagy 100 évet töltünk itt. Ezidő alatt arra kell törekednünk, hogy egy jobb világot hagyjunk majd itt magunk után.

 

Milyen lenne ez a jobb világ? Azt hiszem, a válasz egyértelmű: a jobb világ az, amiben az emberek boldogabbak. Miért? Mert minden emberi lény boldogságra vágyik, és senki sem akar szenvedni. Mindannyiunkban közös a boldogság iránti vágy.

 

Ugyanakkor úgy tűnik, a világnak manapság érzelmi krízissel kell szembenéznie. A stressz, a szorongás és a depresszió aránya magasabb, mint valaha. A gazdagok és a szegények, illetve a vezetők és a beosztottak közötti szakadék mélysége történelmi méreteket öltött. Olyan erősen összpontosítunk a profit elérésére, hogy az gyakran felülírja az emberek, a környezet és a társadalom iránti elkötelezettséget.

 

Úgy látom, hogy a “mi” és “ti” jellegű felfogásra való hajlamunk abban gyökerezik, hogy figyelmen kívül hagyjuk, hogy kölcsönösen függünk egymástól. Ugyanazon világgazdaság résztvevőiként egymástól függünk, hiszen a klíma és a globális környezet változása mindannyiunkra hatással van. Mi több, emberi lényekként fizikálisan, mentálisan és emocionálisan egyformák vagyunk.

 

Nézzük meg a méheket. Nincsen alkotmányuk, rendőrségük vagy erkölcsi normáik, mégis együttműködnek a túlélés érdekében. Lehetnek esetenként konfliktusaik, de a kolónia túlélésének alapját az együttműködés biztosítja. Másrészről emberi lényekként nekünk van alkotmányunk, összetett jogrendszerünk és rendvédelmi erőink, kiemelkedő intelligenciával rendelkezünk, és óriási kapacitással bírunk a szeretetben és a szerelemben. És mindezen kivételes képességünk ellenére sokkal kevésbé tudunk együttműködni. A szervezetekben az emberek nap mint nap egymáshoz nagyon közel végzik a munkájukat. A közös munka ellenére mégis sokan érzik magányosnak és stresszesnek magukat. Hiába vagyunk társas lények, mégsem vállalunk felelősséget egymásért. Meg kell kérdeznünk magunktól, mi a baj.

 

Úgy gondolom, hogy túl erősen koncentrálunk az anyagi fejlődésre és a javaink felhalmozására, és eközben megfeledkezünk a kedvességre és a gondoskodásra való alapvető emberi igényünkről. Ahhoz, hogy a társadalmak, a szervezetek, és az azokat alkotó egyének hosszú távon gyarapodni tudjanak, alapvető fontosságú, hogy visszaállítsuk elkötelezettségünket az emberiség egysége, valamint az embertársaink iránti önzetlenség terén. Mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy ez megtörténjen.

 

Mit tehetnek a vezetők?

 

 

Váljanak tudatossá

 

Dolgozzanak a tudatuk elcsendesítésén. Emberi lényekként megvan a képességünk, ami lehetővé teszi számunkra az elemzést és azt, hogy előre tervezzünk. A nyelvek segítségével átadhatjuk másoknak, amit megtanultunk. Mivel a harag, a ragaszkodás, és a hasonló negatív érzelmek gyengítik a képességünket, hogy tisztán használjuk intelligenciánkat, ezeket mindenképp kezelnünk kell. A félelem és az aggodalom könnyen haraghoz és erőszakhoz vezethet. A félelem ellentéte a bizalom, ami a jószívűséghez hasonlóan erősíti önbizalmunkat. Az együttérzés szintén csökkenti a félelmet, mert azt sugározza, hogy mások jóléte fontos számunkra. Ez az, ami igazán hozzánk vonzza a barátokat, nem pedig a pénz és a hatalom. Amikor a harag és a ragaszkodás irányít minket, csak korlátozottan vagyunk képesek reális képet alkotni az adott helyzetről. Amikor a tudatunk együttérző, akkor elcsendesedik, és ilyenkor képesek vagyunk gyakorlatiasan, reálisan és határozottan alkalmazni az érzékelésünket.

 

 

Legyenek önzetlenek

 

Alapvetően az önös érdekeink irányítanak bennünket; ez a túléléshez szükséges. De fontos, hogy ebben bölcsek legyünk, nagylelkűek és együttműködőek, és figyelembe vegyük mások érdekeit is. Az együttműködés a barátságból ered, a barátság a bizalomból, a bizalom pedig a jószívűségből. Amikor őszintén törődsz másokkal, a viselkedésedben nem marad helye csalárdságnak, megfélemlítésnek, kizsákmányolásnak; helyette őszinte és szavahihető lehetsz.

 

 

Legyenek könyörületesek

 

A boldog élet alapvető forrása a jószívűség. Még az állatok is mutatnak valamiféle együttérzést. Az emberi lények esetében a könyörületesség intelligenciával párosul. Az elmélet gyakorlatba ültetése által a könyörületesség kiterjeszthető mind a 7,5 milliárd emberi lényre. A romboló érzelmek a nemtudáson alapulnak, míg a könyörületesség konstruktív érzelem, amely az intelligencián alapul. Ebből következően tanítható és tanulható.

 

A boldog élet forrása bennünk van. A világ különböző pontjain élő zavarkeltő személyek gyakran igen jól iskolázottak, így nem kizárólag a tanultság lényeges. Amire szükség van, az a belső értékek figyelembe vétele. Az erőszak és az erőszakmentesség közti különbség nem annyira az egyes tettek természetében, mint inkább a mögöttük álló szándékban keresendő. A harag és a kapzsiság által motivált tettek erőszakhoz vezethetnek, míg a könyörületesség és a másokkal való törődés által motivált tettek alapvetően békések. Nem tudjuk előidézni a békét pusztán azzal, hogy imádkozunk érte; konkrét lépéseket kell tennünk azért, hogy kezeljük az erőszakot és a korrupciót, ami megzavarja a békét. Nem remélhetünk változást, ha nem teszünk érte.

 

A béke nyugalmat is jelent, védettséget a veszélytől. Ez a mentális hozzáállásunkra is vonatkozik, arra, hogy az elménk nyugodt legyen. Létfontosságú felismernünk, hogy a tudat békéje végső soron bennünk van; mindössze ki kell fejlesztenünk az együttérzést és használnunk kell az intelligenciánkat. Az emberek gyakran nem veszik észre, hogy a könyörületesség, az együttérzés és a szeretet valójában a túlélés eszköze.

A buddhista hagyomány az együttérző vezető három fajtáját írja le: az úttörő, aki elöl jár, kockázatot vállal és példát mutat; a révész, aki átkíséri a rábízottakat, és az átkelés hullámzását kezeli; és a pásztor, aki nyája minden egyes tagjának biztonságát a sajátja elé helyezi. Három stílus, háromféle megközelítés, de mindegyikükben közös az a mindenre kiterjedő törődés, amivel az általuk vezetettek jóléte iránt viseltetnek.

A kép forrása: dalailama.com

Forrás

Fordította: Rácz-Kiss Andrea