Mireisz László: A digitális galaxis guruja

Korszakváltásnak vagyunk szemtanúi — állítja Mireisz László a Zen Tükörben, és azzal bíztat bennünket, hogy ahogyan Jézus, vagy Buddha a maga korában, úgy ennek a mostani korszaknak is meg fog jelenni a mestere valamilyen formában. Ebben a műsorban négy témát tekintünk át: A Gutenberg-galaxist, a hermetikus időszámítást, a digitális galaxist és az új tanító eljövetelét ( Jupiter-Szaturnusz együttállás a Vízöntő 0 fokán).

"...Lehet, hogy sokak szerint erre nincs is szükség, mert például a buddhizmus tudat-tana olyan út, mely minden korban és időben járható, de ha megfigyeljük, akkor azt látjuk, hogy a buddhizmus is sokat változott, mert az emberi tudaton belül a kor-tudat a zsilip, melyen keresztül a Tan aktualizálja magát. Erdei remete csak addig van, amíg van erdő, a barlangban meditáló jógiba is chipet fogna ültetni, és a jóga sem a megváltás útja már, hanem egészségmegőrző torna. Hogy mégis mi lesz a módja annak, hogy az Örök Tan a digitális korban mindent elsöprő módon megnyilatkozzon, az majd a nemsokára manifesztálódó guru, a digitális galaxis guruja fogja felmutatni...."

Tartsanak velünk és hallgassák meg Mireisz László írását Kövesdi László előadásában!

Az adás időpontja:  2020. MÁRCIUS 24., KEDD 07:44; szerda 10:44; csütörtök 13:44; péntek 16:44; szombat 11:44; hétfő 20:44