Blog

A spirituális félreértéseink egy másik forrása, amikor összetévesztjük a karizmát az igazi bölcsességgel. Bizonyos szellemi vezetők rendelkeznek azzal a képességgel, hogy különleges állapotokat idézzenek elő. A reményeinktől felerősítve könnyedén alakul ki valamiféle áldásteli és transzcendens érzés ezek körül a lelkészek, papok, zen mesterek, misztikusok, rabbik és guruk körül. Könnyű összetéveszteni ezt a fajta szellemi erőt a bölcsesség egyértelmű jeleivel, vagy ...

"A megvilágosodott tudatot bölcsesség, együttérzés és tisztaság jellemzi. A Buddha azt tanította, hogy minden emberi lény, férfiak és nők úgy születtek, hogy hordozzák a megvilágosodás lehetőségét."

"Éppen emlékezetes és jó halálok után kutatok emlékeim között. Megpróbálom felidézni a legjobb halált is, amiről csak olvastam, bár nem voltam jelen amikor megtörtént, de élénken emlékszem rá a mai napig. A szóban forgó személy: Luang Pu Sao az egyik alapító tagja annak a szerzetesi rendnek, ahova magam is tartozom. 1942-ben, amikor meghalt, már 80 éves elmúlt. Akkoriban Ubonban lakott, ami innen 6-700 kilométernyire észak-keletre található. Abban az időben, a negyvenes évek elején Ubonban, ebben a kisvárosban bizony nagy volt a felfordulás, mivel éppen francia bombázó repülők támadása alatt volt. Luang Pu Sao pedig ágynak esett, mert összecsipkedték a lódarazsak. Érezte, hogy élete hamarosan végéhez közeledik, így elhatározta, hogy elindul utolsó thudongjára, sétájára a dzsungelben..."

Példátlanul zavaros és szenvedésteli időszakon megyünk keresztül. A világjárvány mára szétzilálta az életünk szinte minden aspektusát. És ha ez önmagában még nem volna elég kihívás, vannak most közületek, akik az Egyesült Államokban tanúi vagytok vagy talán személyesen is megtapasztaltátok azon közösségek fájdalmát és gyötrelmeit, amelyeket fekete férfiak, nők és családok szenvedése szakít szét, akiket nem hallgattak meg igazán, nem vettek figyelembe és akikkel nem törődtek.

Tara Brach, Jack Kornfield és Trudy Goodman

A csónakos szerzetes

A felhőtlen tiszta ég