Sakyong Mipham visszatér, Pema Chödrön visszavonul

Pema Chödrön, a Shambhala nemzetközi buddhista közösségének vezető tanítója levélben tájékoztatta a szervezet igazgatótanácsát arról, hogy visszavonul vezető tanítói feladataitól. A döntését azzal indokolja, hogy tudomására jutott, hogy az igazgatótanács vissza kívánja hívni Sakyong Mipham vonaltartót és korábbi vezetőt, aki 2018-ban, az egész közösséget megrendítő szexuális bántalmazási botrányt követően, lemondott.

Pema Chödrön a levelében így fogalmaz:

„Úgy döntöttem, lemondok, mint ácsárja. Évek óta fontolgattam a visszavonulást és most eljött az idő.

Amikor olvastam a Sakyong levelét azzal kapcsolatban, hogy szeretne visszatérni tanítani mindenkit, aki kéri, elszomorodtam. Ez a döntés nincs összhangban azzal, ami az elmúlt másfél évben történt. Semmi szeretet, ügyesség vagy bölcsesség nincs abban a döntésben, hogy a Sakyong úgy tesz, mintha minden a régi lenne. Úgy akar továbblépni, hogy nem fordul együttérzéssel azok felé, akiknek bajuk esett, és nem végez alapos belső munkát magán.”

Sakyong Mipham. From wien.shambhala.ws

Sakyong Mipham

 

A Shambhala International több, mint 50 országban van jelen és több, mint 12 000 tagot számlál. Sakyong Miphamot 1995-ben avatták fel a legmagasabb tisztségbe. 2018-ban számos magasrangú vezetőt, köztük a Sakyongot is szexuális bűncselekményekkel vádoltak meg. Az igazgatótanács lemondott, egy átmeneti tanács pedig külső jogi segítséggel felderítette a vádak mögötti tényeket. A nyomozás felderítette, hogy Sakyong Mipham legalább két nőt erőszakolt meg és évekig gyakori szexuális kapcsolatban volt több tanítványával.

Pema Chödrön kifejezte megdöbbenését azon, hogy a Shambhala vezetősége vissza akar térni a megszokott kerékvágásba. Ahogy fogalmaz, a Shambhala közösség túlnyomó többségének szüksége van arra, hogy mindenki felelősségre vonható legyen. Enélkül a Shambhala nemes ideálja, a megvilágosodott társadalom, csak álom maradhat.


Forrás: Buddhist Door