Főoldal > A Dalai Láma részvétét fejezte ki a törökországi földrengés áldozatai miatt
Őszentsége a Dalai Láma levélben fordult az ENSZ humanitárius szervezetének, a Világélelmezési Program (World Food Programme – WFP) ügyvezető igazgatójához amelyben mély szomorúságát fejezte ki a hétfő hajnalban bekövetkezett törökországi és szíriai erős, pusztító földrengés halálos áldozatai miatt.
Őszentsége ígéretet tett arra is, hogy az általa alapított szervezeten, a Gaden Phodrag Alapítványon keresztül anyagilag is támogatni fogja a mentési munkálatokat és a rászorulók segélyezését.
A cikk írásnak idején a már csaknem tizenötezerre teszik a halálos áldozatok számát és hatvanötezernél is többre a sérültekét. Mint ismeretes, hétfő hajnalban egy rendkívül erős földrengés rázta meg Törökország Szíriával határos területét. A hajnali, a Richter-skála szerinti 7.8-as erősségű földrengést délben egy újabb, nem kevésbé pusztító 7.6-os erősségű, illetve azóta is több kisebb utórengés követte.
A Dalai Láma a WFP-nek február 7-én, kedden írt levelében kijelentette:
“Részvétem fejezem ki azoknak a családoknak, akik elvesztették szeretteiket, és imádkozom a tragédia minden érintettjéért.
Ugyanakkor bíztató, hogy az ENSZ által koordinált egészségügyi csapatokon kívül a nem kormányzati szervezetek és a világ számos országa küld támogatást a mentési és segélyezési erőfeszítésekhez a földrengés sújtotta övezetekbe.
A tragédia által érintett török és szíriai emberekkel való szolidaritásom jeléül megkértem a Dalai Láma Gaden Phodrang Alapítványt, hogy nyújtson adományt a mentési és segélyezési erőfeszítésekhez.
Őszentsége, Tibet 14. Dalai Lámája”
A mentési munkálatokra példaértékű nemzetközi összefogás jött létre. A világ több mint 70 országa küldött azonnal sürgősségi csapatokat, mentési szakembereket és segélyszállítmányokat.
Az Európai Unió 21 tagállama, beleértve hazánkat is, mellett Algériából, Azerbajdzsánból, Kínából, Grúziából, Libanonból, Indiából, Irakból, Izraelből, Japánból, Malajziából, Mexikóból, Pakisztánból, Oroszországból, Szerbiából, Dél-Koreából, Tajvanról, Ukrajnából, az Egyesült Királyságból és az Egyesült Államokból érkeznek folyamatosan mentő- és egészségügyi csapatok a túlélők felkutatására, a sérültek ellátására illetve a humanitárius katasztrófa elkerülése érdekében.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) adománygyűjtési kampányt indított a hajléktalanná vált emberek megsegítésére. Adományainkat az UNHCR logójára kattintva küldhetjük el:
Forrás – Buddhistdoor
Őszentsége, a Dalai Láma hivatalos oldala
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert
„A Buddha tanítása nem egy felfedezett igazság, nem egy megállapított igazság, hanem egy átélt igazság. És az átélést azt részint nem lehet fogalmilag meghatározni, pont
2024. november végén egy rövid, három napos kvanum zen elvonulás volt Etyeken, amelyet a tiszteletreméltó Arne Schaefer dharma mester vezetett, aki Berlinből érkezett, hogy tanítást
Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles