Főoldal > A Dalai Láma részvétnyilvánítása az indiai vonatszerencsétlenség érintettjeinek
Őszentsége, a Dalai Láma levélben nyílvánította ki sajnálkozását az észak-kelet indiai Orisza állam miniszterelnökének a június 2-i súlyos vasúti tömegszerencsétlenség miatt. A tragédiában legalább 275 ember halt meg és több mint ezer sérült meg, amikor három vasúti szerelvény ütközött össze Balsore körzetében. Ez volt a legsúlyosabb vonatbaleset ebben az évszázadban Indiában.
Őszentsége június 3-án, Naveen Patnaik oriszai miniszterelnöknek írt levelében részvétét fejezte kia az áldozatok hozzátartozóinak:
“Részvétemet fejezem ki azoknak a családoknak, akik elvesztették a szeretteiket, és imádkozom mindazokért, akik megsérültek, vagy valamiképpen érintett ez a tragédia.
Nagyra értékelem, hogy az állami kormány és más szervek, köztük a központi kormányzat, mindent megtesznek a sérültek és a tragikus balesetben érintettek orvosi ellátása és támogatása érdekében.
Orisza népe iránti szolidaritásunk jeléül a Dalai Láma Alapítvány (Dalai Lama Trust – DLT) adományt ajánl fel az orvosi kezelésre, valamint a segélyezési és mentési erőfeszítések támogatására.
Mint tudja, többször is volt alkalmam Oriszába látogatni, és az a megtiszteltetés ért, hogy találkozhattam Önnel, ahogy az 2017-ben is történt.”
Őszentsége imáit felajánlva, jókívánságait kifejezve fejezte ba a levelet.
Forrás – Őszentsége hivatalos honlapja
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert
Január 23-án reggel tűz ütött ki a Thich Nhat Hanh által alapított dél-franciaországi Plum Village kolostor egyik épületében. A tűz hamar szétterjedt és mesemmisítette a
Programajánló beszélgetés Mészáros Ágnessel, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kulturális menedzserével, a múzeum februári programjairól. Riporter: Udvardi Márton (2024) A Hopp Ferenc Múzeum Facebook
Tizenhét ország több mint 1200 buddhista szerzetese gyűlt össze a kelet-indiai Odisa (korábban Orissza) államban, hogy rész vegyen az első alkalommal megrendezésre került Guru Padmaszambhava