Főoldal > A Dalai Láma üzenete a lengyel klímacsúcsnak
December 2. és 14. között tartják meg Katowiczében az ENSZ 24. klímaváltozással foglalkozó konferenciáját (COP24). A Dalai Láma levélben üzent a konferencia résztvevőinek, melyben mielőbbi, országokon átívelő összefogást sürget. A konferencia fő célja a 2015-ös Párizsi Klímaegyezmény gyakorlati megvalósításának rögzítése.
Üdvözletem és imáim küldöm kedves fivéreimnek és nővéreimnek, az ENSZ 24. klímaváltozást tárgyaló konferenciája küldöttjeinek.
Őszinte hálámat szeretném kifejezni azért az önzetlen és fáradhatatlan munkáért, amit a környezetünk megóvásáért, és azért tesztek, hogy az eljövendő generációk egészségben és boldogságban élhessenek.
Mivel Tibetben, a világ tetején születtem, ahol Ázsia nagy folyói erednek és ahol a világ legmagasabb csúcsai találhatók, gyermekkorom óta imádom a természetet. A környezet megóvását életem egyik legfontosabb céljának tettem meg, és ahova csak megyek, a környezetvédelmet hirdetem.
A modern világ a számos technológiai újítás mellett rengeteg problémát is szült. A szakértők szerint az emberi tevékenység felel a globális felmelegedésért és az egyre szélsőségesebb időjárásért. Ebből logikusan az következik, hogy nekünk, embereknek kell tennünk valamit a problémák mérséklésére, majd megszüntetésére.
A klímaváltozás nem csak egy-két ország problémája. Olyan ügy ez, ami az egész emberiséget és minden élőlényt érint. Gyönyörű bolygónk az egyetlen otthonunk. Ha a globális felmelegedés, vagy valamilyen más környezeti hatás miatt a Föld már nem tud minket tovább fenntartani, nem lesz hova mennünk. Most kell határozott lépéseket tennünk a környezetünk megóvása érdekében, és hatékony megoldásokat találnunk a globális felmelegedésre.
Amikor a Földet az űrből lőtt fényképeken szemléljük, nem látszik rajtuk országhatár, csak a Kék Bolygó. Nem gondolkozhatunk tovább úgy, hogy “ez az én országom”, vagy “az én kontinensem”. Globális felelősség- és egységérzetre van szükség az emberiségben.
Köszönöm a klímaváltozásért tartott konferencia szervezőinek, hogy állhatatos munkájukkal segítenek csökkenteni a klímaváltozás negatív hatásait. Imádkozom, hogy a konferencia sikerrel záruljon.
Kép forrása: eurekaproductions.tv
„A Buddha tanítása nem egy felfedezett igazság, nem egy megállapított igazság, hanem egy átélt igazság. És az átélést azt részint nem lehet fogalmilag meghatározni, pont
2024. november végén egy rövid, három napos kvanum zen elvonulás volt Etyeken, amelyet a tiszteletreméltó Arne Schaefer dharma mester vezetett, aki Berlinből érkezett, hogy tanítást
Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles