Kedves Támogatók, Segítők!
A néhány héttel ezelőtti sikeres gyűjtésünk után (amit ezúton is köszönünk) egy újabb akciót szervezünk Kárpátaljára mindazok segítségét kérve, akik még rendelkeznek lehetőséggel az adományozásra.
1. Ukrajnából származó hallgatónk révén Rátra indítunk egy gyűjtést a “PROMINY” (Fénysugár) nevű óvodába, ami 40 menekültet tudott fogadni, nagy részük Kijevből jött. A helyről szóló ukrán nyelvű cikk (és videó) alapján kiderül, hogy olyanoknak adnak menedéket, akik nem szeretnék elhagyni az országot, várják, hogy visszamehessenek az otthonukba:
A legnagyobb hiány most az élelem, a helyi készletek lassan kifogynak. Elsősorban alapélelmiszerre van szükség: liszt, kukoricaliszt, olaj, búzadara, élesztő, cukor, rizs, tészta stb, de bármilyen tartós élelmiszernek örülnek és hálásak.
2. Egy másik helyszínen, egy görög-katolikus templom által ellátott közösségben sincs már élelem, sokan minden második nap tudnak csak ételhez jutni, le vannak gyengülve. Ide is tartós élelmiszert gyűjtünk, igazából bármit, de előnyt élveznek olyan alap élelmiszerek, amiből tudnak főzni, tehát több időre is elég.
3. A munkácsi, ungvári körzetekben teljesen ki vannak fogyva a gyógyszertári készletek, illetve a korházakban is vészhelyzet van. Szülészetre keresnek D3 vitamint, természetes alapú nyugtatót (pl. valeriána), tápszert stb.
Az újabb gyűjtést ezúttal két hétig, május 8-ig szervezzük. Az adományokat A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán gyűjtjük folyamatosan. A szállítás előtti napon előzetes értesítést kérünk a szállítás várható időpontjáról a karuna@tkbe.hu vagy a 06702546636-os (Karsai Éva Haliun) elérhetőségen. Az adományokat jelenleg elsősorban hétközben tudjuk fogadni a Főiskolán reggeltől estig, illetve a május 7-8-i hétvégén.
4. Ha valaki inkább pénzadománnyal segítene, az újabb támogatásokat is maradéktalanul a teherautó megtöltésére fogjuk fordítani.
Bankszámlaszámunk:
A Tan Kapuja Buddhista Egyház
10403181-49555454-54551052
SWIFT, BIC: OKHB HUHB
IBAN: HU47 1040 3181 4955 5454 5455 1052
A közleménybe kérjük beírni: „ukrajnai válság”.
Az adományokat, felajánlásokat előre is köszönjük!
A Tan Kapuja Karuna Segélyszolgálat
karuna@tkbe.hu