Főoldal > A Tibeti Szerzetesnői Projekt szálláshelyeket épít a gesemák számára
Az Egyesült Államokban bejegyzett Tibeti Szerzetesnői Projekt (Tibetan Nuns Project – TNP) jótékonysági szervezet bejelentette, hogy bővíteni szeretné az észak-indiai Dharamszala mellett lévő szerzetesnői kolostort, a Dölma Ling-et. A bővítéssel további szálláshelyeket kívánnak teremteni az egyre gyarapodó számú tibeti szerzetesnőknek.
Az adománygyűjtő közleményében a TNP elárulta, hogy céljuk 16 szoba és a hozzájuk tartozó egyéb létesítmények megépítése gesemák részére a Dölma Ling kolostorban. Itt kapják a gesema jelöltek a felsőfokú buddhista képzésüket, a Project a szálláshelyek kibővítésével szeretné segíteni a gesemákat, hogy hagyományuk teljesen képzett tanítói lehessenek.
Mind a Dölma Ling kolostort, mind a vele együttműködő Buddhista Dialektika Intézetet (Institute of Buddhist Dialectics) Őszentsége a Dalai Láma alapította, az előbbit 2005-ben, az utóbbit 1973-ban. Mindkét intézmény a Dharamszala melletti Kangra-völgyben található. A kolostor egyedülálló abban, hogy az összes tibeti buddhista hagyományvonalból érkező szerzetesnőket akadémiai képzésben részesíti. A kolostort és a képzéseket teljes egészében a TNP finanszírozza.
A Dölma Lingben jelenleg mintegy 250 szerzetesnő végzi tanulmányait, gyakorol vagy dolgozik, illetve önellátási projektekben vesz részt. Utóbbira példa, hogy tofut, illetve egyéb kézműves termékeket készítenek.
2013-ban 10 szerzetesnő írt történelmet azzal, hogy részt vettek az első gesema vizsgákon.
“A tantrikus tanulmányokat végző gesemák lakhatási problémáinak a megoldása érdekében 16 szobát szeretnénk építeni fürdőszobákkal, konyhával és étkezési lehetőséggel illetve egy tanulószobával együtt. Ez a 16 szoba aés létesítmény a Dölma Ling Intézet és Kolostor Jangcsen Löphon Központjának harmadik emeletén lesz. Ezekben a szobákban fognak lakni az Indiából és Nepálból, különböző kolostorokból érkező szerzetesnők, hogy elvégezhessék a Gyütö Tantrikus Egyetemen a számukra elérhető felsőfokú képzés utolsó évét.” – nyilatkozta a TNP.
(A 2023-as gesema vizsgák:)
A gesema fokozat a legmagasabb tudományos fokozat a tibeti vadzsrajána buddhizmus gelug hagyományvonalán és csak nemrég vált elérhető szerzetesnők számára. A férfi szerzetesek gese fokozatához hasonlóan ez is nagyjából a tibeti buddhista tanulmányok doktori fokozatának felel meg. A szigorú vizsgák elvégzése négy évig tart évente egy-egy vizsga letételével. 2022. novemberéig 54 buddhista szerzetesnő szerezte meg ezt a fokozatot, úgy hogy a 2020-21-es években a világjárvány miatt törölni kellett a vizsgálat. Ezt követően 2023-ban rekordszámú, már 132, hét indiai és nepáli kolostorból érkező szerzetesnő vesz részt a képzésben.
“A 16 szobát egyelőre egyágyas tanulószobáknak tervezzük, de ha a gesemák száma nőni fog, átalakíthatóak lesznek kétágyasra.” – teszi hozzá a TNP. “Most, hogy a szerzetesnők számára lehetővé vált a legmagasabb fokozat megszerzése, indiai és nepáli kolostorokból érkező szerzetesnők tanulnak itt, hogy gesemák lehessenek. Reméljük, hogy egyre többen fogják letenni a négy éves vizsgát, de nehéz megjósólni, hogy hány végzős lesz évente, így az intézménynek a lehető legrugalmasabbnak kell lennie. Azt is reméljül, hogy a Geshema Organizing Committee irodáit is át tudjuk majd ebbe a létesítménybe költöztetni, így felszabadulhat majd az, amit a Dölma Ling kolostorban használnak.” – áll továbbá a TNP közleményében.
A Tibeti Szerzetesnői Projekt oktatással és humanitárius segítségnyújtással is segíti a Tibetből és India himalájai régióiból származó menekült szerzetesnőket. A szerzetsnők közül sokan Tibetből menekültek, de a szervezet India himalájai határvidékeire is eljut, ahol a nők és lányok kevéssé férnek hozzá az oktatáshoz és a vallási képzéshez.
“2018-óta a szerzetesnőket a Dölma Lingben szállásolják el és itt is étkeznek, és naponta dzsippel utaznak a Gyutö Tantrikus Egyetemre, hogy ott tanuljanak. Mindezt jelenleg a TNP finanszírozza a Gesema Oktatási Alap keretében.
Bár sok előnye van ennek a gesemák számára, elszállásolásuk nagy terhet ró a Dölma Ling kolostorra. Mindemellett korlátozza is a Dölma Lingbe felvehető új szerzetesnők számát. Helyet kell biztosítani a fiatal szerzetesnőknek, hogy csatlakozhassanak a Dölma Linghez, mivel minden évben ők adnak új lendületet a kolostornak.” – fejti ki a TNP.
(Élet a Dölma Ling kolostorban:)
“Az önök támogatás továbbgyűrűzik majd és pozitív hatással lesz az emberiségre. Bár sok helyen a lányok és a nők jogai csökkennek, Önök segítsenek abban, hogy a tibeti nők számára új korszak kezdődjön.”- hangsúlyozza a Tibeti Szerzetesnői Projekt.
A projektet ide kattintva lehet támogatni
Forrás – Buddhistdoor
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert
A Tibeti Szerzetesnői Projekt (Tibetan Nuns Project – TNP), egy Seattle-ben és az indiai Himácsal Prades Kangra körzetében működő, az Egyesült Államokban bejegyzett jótékonysági szervezet,
A nagyra becsült tibeti buddhista tanító és dzogcsen mester, Csökji Nyima Rinpocse a nepáli Lumbíniben, a Buddha szülőhelyén, hivatalosan felavatta a Pal Thubten Sedrub Ling,
Vaszi Sándor Urgyen saját élményein keresztül mesél a buddhista elvonulások fontosságáról, felidézve többek között Taron töltött éveit, valamint a közelmúltban zajló, Keith Dowman dzogcsen mesterrel