Főoldal > Ácsán Dzsajaszáró újévi áldása

Ácsán Dzsajaszáró újévi áldása

Újévi áldás 2024.

Íme egy újabb év. A másik év elmúlt. Mindannyian egy évvel idősebbek lettünk, egy évvel közelebb a halálhoz. Úgyhogy nincs menekvés az igaság elől. De a Buddha által adott áldás, amit számunkra az öregedés, a betegség és a halál által kitett lények kétségeire adott az, hogy próbáljunk meg zökkenőmentesen haladni egy simának egyáltalán nem mondható úton.

Mindannyiunk útja sziklákkal van kikövezve. Hullámhegyek és hullámvölgyek vannak és számtalan nehézség és kihívás. Nincs kerülőút. De amit tehetünk az az, hogy alkalmazzuk a Buddha tanításait ami képessé tesz minket a dolgokkal szembenézni, megbirkózni, a helyzeteket éberséggel és bölcsességgel és kedvességgel kezelni. Mindannyiunknak komoly lehetőségünk van a belső békére. Lehetőségünk van a bölcsességre, az együttérzésre, és ezek a lehetőségek megvalósíthatóak ha követjük a Buddha Úr tanítását. Ha nem akkor az beteljesítetlen marad, amiért nagy kár. A buddhizmusban az emberi születést értékes születésnek tekintjük, mert megvan a képességünk önmagunk fejlesztésére, önmagunk emberi lényként való megértésére, a tudatlanság, minden sóvárgás, gyűlölet és zavarodottság meghaladására, amelyek természetes módon bukkannak fel egy olyan tudatban ami nem ismeri önmagát vagy az őt körülvevő világot. 

Megvan a képességünk arra, hogy csodálatos, gyönyörű dolgokat vegyünk észre, de ehhez követnünk kell a megfelelő módszereket. Ez nem valami misztikus dolog. Épp olyan mint megtanulni zongorázni, vagy bármilyen más jártasságra szert tenni. Kezdetben biztosan meg kell tanulnunk osztozni és adni és kedvesnek lenni másokkal, meghúzni a határokat magunk számára, bölcs határokat amiken belül élhetünk. Meg kell tanulnunk hogyan fejleszthetjük a tudatunkat, hogy képes legyen összpontosítani, a zavaró tényezőket letenni és hogy képesek legyünk tanulni a tapasztalatainkból. Ehhez a Buddha tanításai oly sok információt, oly sok inspirációt adnak, hogy nekünk csak megfelelően kell használnunk azokat. Ez nem olyan dolog, hogy elhisszük, hogy a tanítások igazak. A tanításokat a tapasztalatunk próbája alá kell vetni.

Épp így válunk buddhistává, nem pusztán azzal, hogy elfogadjuk a buddhista tanítások igazságát, hanem hogy átültetjük azokat az életgyakorlatunkba. Mert így lesz jobb az életünk ha mindannyian erőfeszítést teszünk az életünkbe, a cselekedeteinkbe, abba ahogyan viszonyulunk a körülöttünk lévő emberekhez és a társadalomhoz amiben élünk. Hogyan bánunk a tudatunkkal, az érzelmeinkkel, a gondolatainkkal és az emlékeinkkel. És hogyan tekintünk a világra, a keretrendszerre, amin belül a tapasztalatokra tekintünk. Hogyan tanulhatunk mindenből ami történik. Mert a bölcsesség tudattal mindig lesz valami amit meríthetünk belőle és felhasználhatunk az ösvényen való haladáshoz. 

Tehát mindenkit arra szeretnék bátorítani, hogy használja a Buddha tanításait, alkalmazza a hagyományvonalunk nagymestereinek tanításait, alkalmazzátok azokat az életgyakorlatotokban és lássatok. Van ott valami? Azok valódiak? Ezekre nem kaphatsz választ egész addig, amíg nem próbálod meg az életedben gyakorlattá tenni őket. 

Úgyhogy mindannyiótoknak nagyon sima és Dhammával teli utazást kívánok 2024. rögös útján. Legyetek mindannyian boldogok!

Ácsán Dzsajaszáró”

Forrás – Facebook/Watch

Facebook/Dhamma by Ajahn Jayasaro

A BuddhaFM A  Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM  küldetés nyilatkozatával  összhangban szólal meg.

BuddhaFM – Adásban a Tan!

Kövessenek minket  Facebook Spotify oldalunkon és  Youtube csatornánkon.

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

 

Kapcsolódó

Hírek

Nepál nem engedi beutazni a “kínai” Pancsen Lámát

Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles