Főoldal > „Az együttérzés ereje” – ingyenes online kurzus a Dalai Láma védnökségével – ajánló
„A meditáció és az imádkozás egyszerűen nem elég a változáshoz. Tettekre van szükség” – Őszentsége a XIV. Dalai Láma.
Október 14-18-a között online kurzust tartanak a Lion’s Roar és a Tibet House US szervezésében „Az együttérzés ereje” címmel.
Dalai Lama Global Vision Summit/ Dalai Láma Globális Vízió Csúcstalálkozó címmel tavaly indult útnak egy eseménysorozat, aminek a jelenlegi a második része.
A kurzus előadói
A rendezvény ajánlójából:
“A mai világban kézzelfogható a feszültség – a klímaválságról szóló hírek, társadalmi igazságtalanságok és rengeteg szenvedés vesznek körül minket. Mindemellett, már sokan ráébredtek az egymásrautaltságunk igazságára, többen, mint eddig bármikor.
Mindannyiunkon múlik, hogy fenntartsuk ennek a közös kapcsolatnak a tudatosságát és hogy az együttérzést gyakoroljuk egymás iránt. A Dalai Láma együttérzésről szóló tanítása mutatja az utat, hogy visszataláljunk saját természetünkhöz.
2020-ban indítottuk útjára az első történelmi Dalai Láma Globális Vízió Csúcstalálkozót világszerte 90,000 ember részvételével. Tovább haladva a nemzetközi siker ösvényén, most a figyelmünk középpontjába azt a tulajdonságot és gyakorlatot állítjuk, amit a Dalai Láma a legtöbbre értékel, és ez az együttérzés.
Nagy örömünkre szolgál, hogy ismét együttműködhetünk a Tibet House-zal a második Dalai Láma Globális Vízió Csúcstalálkozó – »Az együttérzés ereje« című rendezvényen, amely buddhista tanítókból, tudósokból, vallásközi vezetőkből és aktivistákból álló rendkívüli szakértői csapat vesz részt, és aminek tagjai praktikus bölcsességgel látnak el minket, hogy megérthessük, fejleszthessük és gyakorolhassuk az együttérzést a mindennapi életünkben.
A Dalai Láma egy olyan világot képzel el, amit egyesít a béke, az együttérzés és a kedvesség.
Csatlakozz ehhez a rendkívüli lehetőséghez, hogy részese legyél annak a forradalomnak, ami itt a szívünkben kezdődik és kellő erővel rendelkezik ahhoz, hogy átalakítsa a világunkat.”
„Végső soron az emberiség egy és ez a kis bolygó az egyedüli otthonunk. Ha meg akarjuk védeni ezt az otthont, mindannyiunknak élénken meg kell tapasztalnia az egyetemes együttérzést” – Őszentsége a XIV. Dalai Láma
Az ingyenes kurzusra itt lehet jelentkezni. Részleteket megtudni a programokról, előadókról szintén ezen az oldalon lehet.
„A boldogságot értelmes munka révén tudjuk elérni a világban, olyan pozitív motivációval, ami minden embert és minden hagyományt egyenlőnek tekint.” – Őszentsége a XIV. Dalai Láma
A regisztráció után vehetünk részt az öt napos kurzuson. A jelentkezés e-mail címmel történik és ide fogjuk megkapni a kurzus videó-, hang-, és írott anyagait, például Őszentsége egy e-bookját, valamint további webes linkeket.
Napi tematika:
Forrás – Lion’s Roar
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert
„A Buddha tanítása nem egy felfedezett igazság, nem egy megállapított igazság, hanem egy átélt igazság. És az átélést azt részint nem lehet fogalmilag meghatározni, pont
2024. november végén egy rövid, három napos kvanum zen elvonulás volt Etyeken, amelyet a tiszteletreméltó Arne Schaefer dharma mester vezetett, aki Berlinből érkezett, hogy tanítást
Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles