Főoldal > Buddhizmus high-tech megvilágításban

Buddhizmus high-tech megvilágításban

A DJ-ből lett buddhista apát a szélesebb közönség, különösen a fiatalok megszólítása érdekében “techno-szertartásokat” rendez egy japán templomban.

A szokatlan szertartás inkább egy gyártelepi rave-re emlékeztet, mint hagyományos vallási rendezvényre. A pszichedelikus fények az arannyal bevont szobrokat nyaldossák, az elektronikus zenébe pedig buddhista mantrák és szútrák olvadnak a Fukui városában található Sóondzsi templomban.

Az élmény még szürreálisabb lesz attól, hogy Aszakura Gjószen, a rendezvény szervezője buddhista papi öltözékben és fejhallgatóval a fején áll a DJ-pult mögött. A hatás azonban nem marad el: a kísérletnek elképesztő sikere van.

Manapság kevés fiatal japánt érdekli a vallás, Gjószen azonban abban bízik, hogy ez a kreatív megközelítés felkelti majd érdeklődésüket a buddhizmus iránt. „A szerzetesek és papok a Buddha PR-osai” – magyarázza. – „A saját módszeremmel szeretném elérni az embereket.”

A kép forrása: The Japan News

Aszakura Gjószen a gimnázium első évében kezdett érdeklődni a zene iránt, amikor apjától, aki a Sóondzsi apátja volt és szintén zeneszerető ember, kapott egy magnót. Akkoriban az elektronikus zenét játszó Yellow Magic Orchestra folyt a vízcsapból is, és Gjószent teljesen lenyűgözte “Rydeen” című számuk. Miután elvégezte a középiskolát, egy kiotói klubban kezdett el dolgozni, hétköznapokon a fénytechnikáért felelős csapatban, hétvégenként pedig mint DJ.

24 évesen hazatért Fukuiba, és buddhista pap lett. Azóta figyeli, ahogy a templomot támogató családok és a hívek száma fokozatosan csökken. 2015-ben megörökölte apjától a templomot: ő lett a Sóondzsi 17. apátja.

Bár némelyek kritizálják a szokatlan megoldást, a 49 éves pap szerint ez a szertartás pusztán modern, a mai ember számára könnyebben érthető formában jeleníti meg Amida Buddha Tiszta Földjét.

Gjószen szerint: “A Buddhizmus úgy tartja, a Tiszta Föld csupa fényből van. Azt mondják, az emberek régen a legjobb technológiát használták, amikor a templomokat építették, hogy megpróbálják ábrázolni ezt a “fényvilágot”. Én azt próbálom elérni a modern fény- és hangtechnika segítségével, hogy az embereknek pontosabb képük legyen Amida Buddha Tiszta Földjéről.”

Sajnos a felhasznált felszerelés miatt egy ilyen rendezvény elég drága mulatság: eddig csupán három ilyen alkalom volt. Gjószen ezért közösségi finanszírozásba fogott, hogy működtethesse a nagysikerű szertartássorozatot. 

 

Forrás: Jakarta Post; Oddity Central

Fordította: Tari Zsuzsanna, Harlam Bálint

Kapcsolódó

Hírek

Nepál nem engedi beutazni a “kínai” Pancsen Lámát

Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles