Főoldal > Csan buddhisták és karmeliták közös konferenciája júliusban

Csan buddhisták és karmeliták közös konferenciája júliusban

Az Ávilai Szent Teréz és Keresztes Szent János központ (CITeS) és a Hong Kong-i Egyetem Buddhista Tanulmányok Központja (CBS) bejelentette: Július 22. és 26. között vallásközi konferenciát rendeznek Ávilában, mely a „Szent Teréz miszticizmusa és a vallásközi párbeszéd második találkozása. Szeretet és Együttérzés a Csan/Zen buddhizmus és a karmelita spiritualitás értelmezésében.” nevet viseli.

From mistica.es

Ahogy a címből kiderül, ez nem az első alkalom, hogy a CITeS és a CBS közös programot szervez. 2016-ban az ávilai keresztény szervezet azzal indította el a karmelita hitéletet más vallásokkal összehasonlító programsorozatát, hogy théraváda szerzetesekkel közösen rendezte meg a „Meditáció, szemlélődés, mint a béke ösvényei a théraváda és a karmelita rend nézőpontjából” címet viselő rendezvényt. A kongresszus hatalmas siker lett, így nem volt kérdéses a folytatás.

A négy napos találkozó alatt a két hagyomány követőinek lehetőségük lesz megismerkedni a másik vallásának elméletével és lelki gyakorlatával; feltárni a hasonlóságokat és a különbségeket az összetartozás és a kölcsönös tisztelet jegyében. A tanítások alapját Ávilai Szent Teréz és Keresztes Szent János, a katolikus hagyomány két meghatározó misztikusának szavai adják keresztény oldalról, míg a buddhista hitet Hui Neng (638-713), a Csan hetedik pátriárkájának gondolatai alapján ismerhetik meg a résztvevők.

A rendezvénynek Ávila történelmi városa ad otthont, mely 1985 óta világörökségi védettséget élvez. A szervezők szándéka szerint a teljes programot végig lehet követni majd online is, valamint utólag DVD-n is elérhető lesz.

The walls of Ávila. From wikipedia.org

További információ


Forrás: Buddhist Door

Kapcsolódó

Hírek

Nepál nem engedi beutazni a “kínai” Pancsen Lámát

Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles