Interjú Őszentségével, a Dalai Lámával a menekültkrízisről

„A menekülteket csak átmenetileg kellene befogadni”

A XIV. Dalai Láma nem várt szavakkal reagál a menekültkrízisre: Olyan sok a bevándorló, hogy nehéz kezelni a helyzetet. Németországnak nem kellene arab országgá válnia.

K: Őszentsége, Ön nagyon sokat utazik a világban. Mindezt útlevéllel teszi?

V: Az indiai kormány ad nekünk egy regisztrációs igazolást, amellyel engedélyt kapunk rá, hogy Indiában éljünk. Aki szeretne kiutazni az országból, igényelhet egy személyazonossági igazolást. Ez egy utazáshoz szükséges okmány, amelyből kiderül, hogy az illető tibeti menekült, aki Indiában él. Általában ez nem jelent problémát sehol, csak néhány ország létezik, ahol nem fogadják el ezt az igazolást, és visszautasítják a vízumkérelmünket.

K: Ez azt jelenti, hogy Ön még ennyi év után is menekültnek számít. Mit szól a jelenlegi európai menekültkrízishez?

V: Ha minden egyes menekült szemébe nézünk, de különösen igaz ez a gyerekekre és a nőkre, érezzük szenvedésüket. Azoknak, akiknek kicsit jobban megy a soruk, felelősségük volna segíteni rajtuk. Másfelől viszont időközben túl sokan lettek. Európának, pl. Németországnak nem kellene arab országgá válnia. Németország az Németország. (nevet) Olyan sok a bevándorló, hogy nehéz kezelni ezt a helyzetet. Erkölcsi szemszögből is úgy látom, hogy a menekülteket csak átmenetileg kellene befogadni. Az lenne jó, ha a cél az volna, hogy majd hazatérjenek, és segédkezzenek saját országuk újraépítésében.

K: Európában egyre erősödik az iszlámellenesség. Ön hogyan értékeli ezt?

V: Olyan muszlim egyénekről és kisebb csoportokról van szó, akik a saját országaikban kölcsönösen meggyilkolják egymást. Síiták, szunniták. Ám ők nem az egész iszlámot képviselik és nem is minden muszlim vallású embert. Minden vallás fő üzenete a szeretet, és ez így van az iszlámnál is. A buddhisták, a keresztények, a zsidók és a hinduk között is vannak rossz szándékú emberek. Néhány szomorú eseményre alapozva, amely kevés számú muszlimhoz köthető, nem szabadna elítélnünk az egész iszlám világot.

K. Most éppen Dharamszalában vagyunk, Észak-Indiában, ahol Ön már több mint 50 éve száműzetésben él. Mit gondol, ez lesz az a hely, ahol az élete be is fejeződik majd?

V: Ezt nem tudhatja senki. Mint bizonyára tudja, a Kínai Népköztársaság a 30-40 évvel ezelőtti Kínához képest jelentős változásokon ment keresztül. A kulturális forradalmárok arra buzdítottak, hogy pusztuljon el a „Négy Régi”, amelyek közé a vallás is tartozik. Ma Kínában a legmagasabb a buddhista lakosok száma. Egy kommunista ország, a világ legtöbb buddhistájával! Sok párttag csak a fejében ateista, ám a mellkasától lefelé hívő buddhista. A szabadság itt nemzeti érdek, hogy minden egyes polgár teljes mértékben kihasználhassa kreativitását. Több százezer kínai diák tanul Amerikában, Európában, Németországban is, és ugyanígy Japánban, Ausztráliában és Indiában. Megélik, hogy mit jelent a szabadság és a demokrácia, a szólásszabadság, a szabad gondolkodás, a szabad sajtó. Akármilyen nagy hatalmú is Kína, már nem tud visszatérni a régi merev, zárkózott társadalmi formához.

K: Szeretne tehát visszatérni otthonába?

V: Talán néhány év múlva. Örülnék neki, ha lehetőségem nyílna visszatérni, vagy legalább egy rövid látogatást tenni. Azok az emberek, akik Tibetből jönnek el hozzám, mindig azt mondják: „Kérlek, gyere el.” Szeretnék látni az arcomat, mielőtt meghalnak. Milliónyi tibeti vár erre egész Tibetben. De néhány kínai is, a kínai területekről. Azt mondják: „Kérlek, ne felejts el minket.” Másfelől van egy olyan tibeti mondás, hogy ahol boldog vagy, ott van az otthonod. Indiában több mint 57 évig teljesen szabadon éltem. Ez a szabadság teret adott annak, hogy a legkülönfélébb származású, vallású és foglalkozású emberekkel találkozhassak. Ha az lesz az érzésem, hogy innen Indiából több mindent tehetek, itt fogok maradni. Ez Buddha országa. S ha valamikor itt halok majd meg, akkor is boldog leszek. Csak nehogy egy kórházban történjen mindez, valamilyen gépezetre kapcsolva. (nevet)

K: Ön azt a kijelentést tette, hogy lehetséges, hogy Ön lesz az utolsó Dalai Láma. Szeretne egyáltalán még újratestesülni?

V: Igen. Amíg csak szenvednek az emberek, segíteni fogom őket. Mikor az első Dalai Láma nagyon idős volt, az egyik legtanultabb tanítványa így szólt hozzá: „Most készen állsz, hogy az égi birodalmakba távozz.” Ő erre azt felelte: „Az égben felesleges vagyok. Ott szeretnék újralétesülni, ahol érdemben tudok tenni valamit, ahol létezik a szenvedés.” A kérdés viszont az, hogy megmarad-e a dalai láma, mint cím. Már 1969-ben kijelentettem egy hivatalos állásfoglalás alkalmával, hogy teljes mértékben a tibeti népen múlik, hogy a dalai lámák intézménye fennmaradjon-e vagy sem. Ha tehát olyan helyzet alakul ki, amelyben ez az intézmény elveszti jelentőségét, nem szükséges továbbra is fenntartanunk. Azonkívül 2001-ben átadtam egy részét politikai tisztségemnek. 2011 óta pedig minden politikai feladattól visszavonultam. 400 éven keresztül a dalai láma automatikusan világi és szellemi vezető is volt egyben. Én örömmel, önszámtamból és büszkén mondtam le a világi vezető szerepéről. Ezt a kínaiak még nem értették meg. A kínai kommunisták többet gondolkodnak a dalai lámák jövőjéről, mint én magam.

K: A kínai kormány szeretné ennek az intézménynek a működését saját irányítása alá vonni. Ezért az Ön reinkarnációról szóló kijelentéseit olykor még szentségtörésnek is nyilvánították.

V: Bizton állíthatom, hogy azért kicsivel jobban ismerem a buddhizmust, mint ők. (nevet)

K: Mikor útmutatásokat adott az újramegtestesülésekkel kapcsolatban, kijelentette, hogy a tibetieknek kell majd minderről dönteniük, amikor Ön eléri a 90 éves kort. Még mindig tartja magát ehhez a tervhez?

V: Már most elkezdtünk dolgozni ezzel. Valószínűleg ezév végén sor kerül majd néhány megbeszélésre. Összehívjuk majd az embereket, hogy meghallgassuk a véleményüket. Egy-két éven belül készen leszünk mindezzel, és akkor találkozni fogok a legmagasabb szellemi vezetőkkel, és kikérem az ő véleményüket is. XIV. Dalai Lámaként népszerű vagyok, és sosem hoztam szégyent a fejemre. Nekem jobban tetszene, ha a Dalai Lámák hagyománya egy ilyen népszerű és egész jó Dalai Lámával fejeződne be.

K: Néhány követője viszont nagyon szomorú lesz, ha ezt meghallja. Ez nem azt jelentené, hogy cserben hagyná a tibeti buddhizmus követőit?

V: Nem. Mindig azt mondom: Buddhának sem volt újramegtestesülése, a tanításai viszont 2600 év elteltével még mindig itt vannak. Ez igaz nagyon sok tibeti mesterre is. Nincs újramegtestesülés, nincs intézmény, ám a tanításaik még mindig érvényesek. Ehhez nincsen szükség semmilyen intézményre.

K: Érzelmileg viszont ez meg fogja viselni a tibeti buddhizmus követőit.

V: Ez, őszintén szólva, elég feudális gondolkodás. Ám ez változni fog. Kezdetben még tele lesznek érzelmekkel. Ám amíg még élek, képes vagyok rá, hogy átmossam az agyukat. Érvekkel, nem pedig elnyomással, ahogyan azt a kommunisták teszik. (nevet)

K: Említette azt a kultúrális forradalmat, amely majdnem pontosan 50 évvel ezelőtt ment végbe. Egyszer pedig beszélt egy „fél kulturális forradalom”-ról, amely Tibetben történt. Mit értett ez alatt?

V: Ez a 2008-as krízis előtt történt, amikor az akkori párttitkár nagyon erős szabályozásokat vezetett be a hittel és vallással kapcsolatban, és politikai átnevelést a kolostorokban. Ez erős kontroll nagy szellemi ellenállást váltott ki az emberekből.

K: És milyen a helyzet most, 2008-hoz képest?

V: Ahhoz képest a helyzet általánosságban véve javult. Ám a Tibeti Autonóm Terület még mindig szigorú ellenőrzések alatt áll. Amdó és Kham, illetve a szomszédos tartományokban lévő tibetiek által lakott területeken jobb a helyzet. Ám ez nem mindig tükrözi a központi kormány utasításait. Akár egy-egy kerület között is vannak eltérések az állapotokban. Olyakor jön egy újabb tisztviselő, és a helyzet egy csapásra megváltozik. Nehéz előre látni, mi fog történni.

K: Mit gondol Kínai állami és pártelnökéről, Xi Jinping-ről?

V: Rajta is nehéz kiigazodni. Buddhista családból származik. Ismertem az apját, Xi Zhongxun-t. Jó barátja volt az akkori Pancsen lámának. Bizonyára ő is szenvedett a kulturális forradalom alatt. Xi Jinping realistább gondolkodású, ám nagyon sok az ellenállás a befolyásos személyek között. Két évvel ezelőtt azt mondta, a buddhizmus fontos része a kínai kultúrának. Új-Delhiben is mondott valami hasonlót. Ez meglepő, ugye, egy kommunista vezető, aki kedvesen nyilatkozik egy vallásról?

K: Akkor tehát Kínában nem olyan rossz a helyzet?

V: A gazdasági helyzet 1959-hez képest javult. Ám az emberek belül nagyon boldogtalanok. Folyamatosan félelemben élnek.

K: Tart attól, hogy a tibetiek az Ön vezetése nélkül erőszakhoz folyamodnak majd?

V: Ez lehetséges. Tulajdonképpen már 15-20 évvel ezelőtt azt mondta nekem egy tibeti ember, hogy a negyven évesnél idősebb emberek úgy érzik, jobban megy a soruk, mint a kulturális forradalom idején. A negyven éves kor alattiak közül pedig sokan boldogtalanok. Azt mondták, amíg a Dalai Láma itt van, tartjuk magunkat az ő erőszakmentességről szóló alapelvéhez. Utána viszont saját magunknak kell átgondolni ezt. Ekkor elmagyaráztam ennek a férfinak, hogy nem arról van szó, hogy az én tanácsomat kell követni. Az én gondolkodásmódom a valóságon alapszik. Az erőszak kiszámíthatatlan és negatív következményekkel jár.

K: A múltban már előfordult egyszer erőszakos ellenállás a tibeti között. A CIA egykor kiképzett tibetiek a fegyveres ellenállás részére. A sajtó még az Ön nevét is összekapcsolta ezekkel az eseményekkel. Ön hogyan magyarázza mindezt?

V: Amikor 1956-ban Indiában voltam, idősebb testvéreim kitartottak amellett a vélemény mellett, hogy nem kellene újra visszatérnem. Később megtudtam, hogy legidősebb bátyám, aki néhány évet eltöltött Amerikában is, kapcsolatba került egy CIA-ügynökkel. Úgy döntöttem, mégis visszatérek. Ez 1957-ben történt. 1958-ban felkelés tört ki Tibetben. Hallottam, hogy néhány embert a CIA is kiképzett. Nekem ehhez nem volt semmi közöm. Amikor 1959-ben elérkeztem Dél-Tibetbe, láttam ott néhány tibetit Bazookával (?) és más fegyverekkel a kezükben. Azt gondoltam, néhány Bazooka még nem jelent túl sok mindent. (nevet) Amint elértem Indiát, ismét hallottam róla, hogy Musztang területén egyfajta gerilla-szervezett jött létre. Ez nagyon titkos volt. Én mindebből kimaradtam. A bátyám csinálta ezeket, aki egy elég ellentmondásos személyiség volt. Nekem ehhez nem volt semmi közöm.

K: Létezhetnek-e Ön szerint olyan körülmények, amikor az erőszak az Ön véleménye szerint jogossá válhat?

V: Ha a körülmények úgy hozzák, hogy nincs más választás, és az együttérzés az, ami mindezt vezérli. Még a Buddha saját életéből is vannak ilyen történetek. Megölt egy kereskedőt azért, hogy 499 másik kereskedő életét megmentse. Így mérlegelt magában: „Azt a bűnt, hogy elvettem egy ember életét, még kibírom. Ám ha ezt nem teszem meg, ő megöl 499 embert. Ez azt jelenti, hogy egyrészt meghal 499 ember, másrészt a haláluk terhét neki kell hordoznia.” Így a Buddha úgy döntött, megöli ezt a személyt. Ez erőszaknak tűnik. Ám az együttérzés vezérelte a cselekvésben. Ezt a különbséget nekünk is látnunk kell. Elméletben meg tudjuk magyarázni mindezt, de a gyakorlatban jobb, ha mindenféle erőszakot elkerülünk. Ez a biztosabb. Így járt George W. Bush barátom is: motivációja nagyon őszinte volt. Szerette volna a demokráciát Irakba vinni. El akart távolítani egy személyt. Erőszakhoz folyamodott. A következmények negatívak voltak. Az erőszak kiszámíthatatlan. Ezért jobb, ha kerüljük az erőszakot.

Fordította: Kiss Anna

Forrás: http://www.faz.net/aktuell/politik/dalai-lama-tenzin-gyatso-im-interview-zur-fluechtlingskrise-14260431.html