Az első Oscar-díjra jelölt bhutáni film
Február 8-án jelentették be az első bhutáni film jelölését az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) legjelentősebb díjára, az Oscar-díjra legjobb külföldi film kategóriában. A Lunana: Jak az osztályteremben című alkotás rendezője a 38 éves Pavo Csöjning Dordzsi. A hazánkban is bemutatott Isteni játék című film rendezőjének, Khjence Norbunak a tanítványa így fejezte ki meglepetését és örömét a jelölés hírének hallatán:
“Ma nagy megtiszteltetés ért ami nagy büszkeséggel tölt el, de nem mint egy Oscar-ra jelölt film készítőjét, hanem mint egy bhutánit. A ‘Lunana: Jak az osztályteremben’ jelölése a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriában történelmi jelentőségű Bhután számára, ami egy kicsi de oly különleges ország, ami annyi bölcsességet és együttérzést tud adni a világ többi részének. Nagyon hálás vagyok a Filmakadémiának és az Akadémia minden tagjának, hogy lehetőséget és nyilvánosságot adtak számunkra, hogy megmutathassuk magunkat a világnak.
Ennek a kis filmnek a hihetelen útja a Himalája gleccsereitől az Oscar-díjig a művészetben és a kreativitásban rejlő lehetőségek ünnepe. Reméljük, hogy filmünk; ami nagyon egyszerű és alapvető emberi értékeket ábrázol a világ legeldugottabb vidékéről, továbbra is meg fogja érinteni az emberek szívét, különösen ezekben a nehéz időkben.”
A film egy fiatal tanárról, Ugyenről szól akit egy távoli vidékre a Lunana-völgybe küldenek a helyi iskolába tanítani. Mivel a fővárosból, Thimpuból származik és amúgy ausztráliai énekesi karrierről álmodik, kezdetben nehezen barátkozik meg a vidéki élettel. Azonban idővel lenyűgözik az ott élő emberek és az egyszerű élet szépsége.
Dordzsi, a rendező maga is nem messze innen nőtt fel. Ez az egyik legeldugottabb, magas hegyektől övezett, gleccserek és hegyi tavak által tarkított távoli vidék. A helyszínt csak gyalogosan lehetett megközelíteni és áram sincs. A szereplők maguk a helyi iskolások voltak, akiknek azonban fogalmuk sem volt arról, mi is a film. “Azt sem tudták mi az a kamera és hogy hogy néz ki” – mondta a helyi tanár, Namgé Dordzsi.
A filmet 2018-ban forgatták. A felszerelést a stáb maga kellett becipelje a helyszínre, az áramellátást napenergia felhasználásával oldották meg. A színészek és a statiszták a helyi emberek voltak. A rendező úgy írta át a forgatókönyvet, hogy igazodjon a helyiek életéhez és mindennapjaihoz, így csak önmagukat kellett adniuk. Dordzsi egy tanárról akart filmet készíteni, miután hallotta, hogy sokan felmondtak. Bhután a világon az egyetlen olyan ország ami a bruttó nemzeti boldogságot tekinti alapnak a nemzeti jövedelemmel szemben, ami megpróbálja korlátozni a globalizációt és megőrizni a hagyományait. Mára azonban egyre inkább problémává vált az elvándorlás, a fiatal bhutániak közül sokan külföldön próbálják megtalálni boldogságukat. A film alapvetően erre a kérdésre reflektál.
Ang Lee tajvani filmrendező, aki maga többszörösen díjazott, többek között Oscar-díjas rendező egy Dordzsival történt beszélgetésben “friss levegőnek” nevezte a Lunanát. “Ez egy nagyon-nagyon értékes, egyszerű de rendkívül megható film. Köszönöm mindazt amin keresztülmentél és hogy megosztottad velünk országodat és a kultúrádat” – tette hozzá.
A két rendező beszélgetése:
Forrás – Buddhistdoor
Malik Tóth István jógaoktató, számos spirituális könyv fordítója. Ebben a riportban Dzogcsen Pönlop Rinpocse: Halált meghaladó tudat c. könyvéről beszélgettünk vele. Idézet a könyvből: „A
„Gimnáziumban nagyon szerettem a kosárlabdát. …az ugrólábon – ami ugye elég komoly megterhelés alatt van, -volt egy véna, amiről azt hittem, hogy visszér probléma. Mit
A bhutáni származású vadzsrajána mester, tulku, vándortanító, író, fotográfus, és filmkészítő, Dzongszár Dzsamjang Khjence által létrehozott alapítvány, a Khyentse Foundation Facebook bejegyzésében tette elérhetővé egy
