Főoldal > Őszentsége, a Dalai Láma születésnapi üzenete 2024.
Ma, július 6-án ünnepi Őszentsége a Dalai Láma a 89. születésnapját. Ebből az alkalomból Ő ajándékozott meg minket egy üdvözlő beszéddel. A videóüzenetet New York-ban vették fel, ahol Őszentsége jelenleg is tartózkodik, sikeres térdműtéte után lábadozva. A szöveg a videó feliratának fordítása:
“Ma, tibetiek Tibeten belül és kívül egyaránt ünneplik a születésnapomat sok örömmel és vidámsággal. Minden tibeti, csakúgy mint a Himalája környékén élő emberek imádkoznak értem. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek.
Közel kilencven éves vagyok most, bár nem érzem magam betegnek, leszámítva egy kis kellemetlenséget a lábaimban. Alapvetően egészséges vagyok. Szeretnék köszönetet mondani minden tibeti sorstársamnak Tibeten belül és kívül egyaránt, hogy imádkoztak értem a születésnapomon.
Dhomé, Amdo földjén születtem, és viselem a Dalai Láma címet. A tőlem telhető legjobbat tettem amíg Tibetben éltem, és miután száműzetésbe vonultam akkor is a legjobb tudásom szerint szolgáltam. Ennek megfelelően úgy tűnik, jótékony hatást gyakoroltam egy bizonyos mértékben.
A tibeti ügy iránt egyre növekvő érdeklődés tapasztalható a világban, és úgy érzem, egy kicsit hozzájárulhattam ehhez én is. Arra szeretnék kérni mindenkit, különösen Tibetben élő tibeti sorstársaimat, hogy érezzék magukat jól, leljenek nyugalmat.
Érzek némi fizikai kényelmetlenséget, de ez elkerülhetetlen, nem igaz, az öregedés folyamatának köszönhetően. Alapvetően nagyon jól vagyok. Úgyhogy kérlek titeket nyugodjatok meg, leljetek nyugalomra.
Ma van valami különleges amit el kell mondanom nektek. Nemrégiben térdműtétem volt, ami némi problémát okozott nekem. Viszont most felgyógyulóban vagyok, nincs semmi problémám. Szóval legyetek boldogok és nyugodjatok meg.
Lehetnek olyan emberek, akik megpróbálnak titeket összezavarni az egészségügyi állapotommal kapcsolatban, mondván a Dalai Láma kórházba került és kezelés alatt áll, és így tovább, próbálják súlyosbítani az állapotomat. Nem kell hinnetek az ilyen félrevezetéseknek.
Ami engem illet, természetesen tényleg van egy kis problémám a térdemmel. A kórház orvosi teszteket és vizsgálatokat végzett a térdemen, a teljes személyzet olyan nagy szeretettel kezelt, felajánlva a szolgálatait a segítségemre. Itt szeretném megragadni a lehetőséget, hogy köszönetet mondjak mindannyiuknak.
A nagyközönségnek nemkülönben azt szeretném üzenni, hogy a műtét ellenére fizikailag fittnek érzem magam. Ezért mindannyiótoknak azt kívánom, hogy legyetek boldogok és leljetek nyugalomra.
Mostanáig, a Dalai Láma címmet viselve bizonyos mértékig hatással voltam az emberekre Tibetben és azon kívül, a világ számos részén, és ami a legfontosabb, a Buddha tanításain keresztül. Továbbra is elkötelezett vagyok abban, hogy folytatom a tanítói szolgálatomat.
Szilárdan elhatároztam, hogy ezt teljes szívemből teszem. Arra biztatok minden tibetit, legyetek bárhol is, folytassátok értem az imáitokat a születésnapi ünnepségemen. Kérlek tegyetek meg minden tőletek telhetőt.
Ez minden, köszönöm!”
Forrás – Őszentsége hivatalos honlapja
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert
„A Buddha tanítása nem egy felfedezett igazság, nem egy megállapított igazság, hanem egy átélt igazság. És az átélést azt részint nem lehet fogalmilag meghatározni, pont
2024. november végén egy rövid, három napos kvanum zen elvonulás volt Etyeken, amelyet a tiszteletreméltó Arne Schaefer dharma mester vezetett, aki Berlinből érkezett, hogy tanítást
Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles