Főoldal > Paváraná és lámpásfesztivál
Véget ért a théraváda szerzetesek hagyományosan három hónapos elvonulási időszaka a vassza. A Buddha idejében a szerzetesek még nem letelepedett életmódot folytattak, hanem többnyire vándoroltak. A trópusi vidékeken azonban van egy három hónapos óriási esőzésekkel járó monszun időszak, amikor az utak járhatatlanná válnak és lehetetlen a szerzetesek vándorlása. Erre az időszakra letelepednek egy megfelelő helyen és kivárják az esős időszak végét. Ez az időszak a legalkalmasabb számukra az intenzív meditációs gyakorlásra, a belső szellemi munkára.
Ennek az elvonulásnak a végén a szerzetesek összegyűlnek és paváraná-t tartanak. A paváraná jelentése “vallomásra hívás”, azaz a szerzetesek megvallják egymásnak a három hónapos elvonulás alatt megtett kisebb-nagyobb vétkeiket.
Ez a szertartás a 11. hóldhónap teliholdjára esik, ezt idén október 9-én ünnepelték. A paváraná szertartás és a “gyónás” segíti a szerzeteseket abban, hogy megszilárdítsák a kapcsolatukat a szerzetesi szabályokkal, azaz a vinajá-val.
A paváranát követően a kathina szertartásra kerül sor. A kathina jelentése ruhaszövet, a szerzetesek ekkor kaphatnak a világiaktól felajánlásként új öltözéket. A köntösfelajánlási időszak a 12. holdhónap teliholdjáig tart.
A paváraná a világiak körében is ünnep, reggel a közeli kolostorba vonulnak a családok, leteszik az öt vagy nyolc fogadalmat, majd érdemdús cselekedeteket hajtanak végre. Hosszasan recitálják a szent szövegeket, miközben ételt, füstölőt, virágokat ajánlanak fel a Három Drágaságnak, azaz a Buddhának, a Tannak, a Dhammának valammint a szerzetesi közösségnek, a Szanghának.
Az étkezés megfelelő idején a szerzeteseknek ajánlanak fel ételt, majd maguk fogyasztják el ami maradt.
Délután a szerzetesek dhammabeszédeket tartanak a világi hívőknek a helyes életmód fontosságáról, a paváraná szertartás jelentőségéről, amit beszélgetés követ. A szertartás a felhalmozott érdemek felajánlásával zárul. A hívők felajánlják megszerzett érdemeiket családtagjaiknak, a rászorulóknak illetve minden érző lénynek.
A paváranát a Hongkongi Buddha-Dharma Központban (The Buddha-Dharma Center of Hong Kong) is megünnepelték. Ott élő sri lankaiak, bangladesiek és természetesen honkongi buddhisták ünnepeltek együtt. A családok által hagyományosan megtett fogadalomtételek és felajánlások után a tiszteletreméltó K.L. Dhammadzsóti professzor mondott beszédet. Kiemelte a paváraná fontosságát és méltatta a bangladesi és sri lankai buddhistákat, hogy Hongkongban is fenntartják a hagyományukat, ápolják buddhista örökségüket, kultúrájukat.
Ezt követően sri lankai illetve bangladesi théraváda szerzetesek szóltak a jelenlévőkhöz, immár az anyanyelvükön.
Az ünneplés ezzel azonban még nem ér véget. Több théraváda országban, így Thaiföldön és Bangladesben is fényfesztivál követi a paváranát sötétedés után. Thaiul khom fai-nak, bengáli nyelven fanus-nak nevezik azokat a keretre feszített papírból készült lampionokat, aminek a közepébe égő mécsest helyeznek. Amikor lámpásban felmelegedett a levegő egyszerre felengedik őket, lámpásokkal borítva el az eget.
A fény a kínai kultúrában a nyugalom és a harmónia szimbóluma. Az ókorban kommunikációs eszközként használt lámpások később általánosan elterjedtek, esküvők, születésnapok, fesztiválok és nemzeti ünnepek elengedhetetlen kellékévé vált.
A lámpafesztivál eredetének is megvan a maga mesés története. A legenda szerint Sziddhárta herceg miután elhagyta otthonát, hogy vándor remeteként elérje a legteljesebb felébredést, levágta a haját majd az ég felé hajította e szavak kíséretébenn: “Ha a buddhává válás tökéletessége végig elkísér, akkor ez a hajfürt ne essen vissza a földre, maradjon fent az égen!” Miután elszántságát ekképp kifejezte, azt tapasztalta, hogy egyetlen szál sem hullott vissza a talajra.
A hagyomány szerint Indra, az istenségek, a dévák királya az egekben elkapta a hajfürtöt és egy drágakövekkel kirakott aranyedénybe helyezte a leendő Buddha haját. Ezt követően hazavitte a Távatimsza égi birodalomba és egy sztúpában, a Csúlamani csaitjában helyezte el az ereklyét. A Távatimsza menny istenségei így ki tudják fejezni a tiszteletüket az ereklye iránt, viszont a földön élő emberek nem képesek felemelkedni erre a létsíkra.
E helyett az emberek ilyen repülő lámpásokat készítenek mind a mai napig, lelküket így emelve fel az egekbe, így imádják az égi Csúlamani csaitját. A lámpásokat egyszerre engedik el a szerzetesek “szádhu, szádhu, szádhu!” kiáltására. Ezután szuttákat és mantrákat recitálva hódolnak a Csúlamani csaitja előtt.
Noha ezt a lámpásszertartást a thai és a bangladesi kultúra ősi rítusának tekintik, mára egyre több az aggodalmaskodó hang is. A szertartás legnagyobb kockázata a tűzveszély. Sokan, köztük buddhisták is, aggódnak a több száz, az égen kontroll nélkül szálló tűzgömb miatt, vajon hova érkeznek amikor leesnek, és hogy képesek-e még akkor is felgyújtani valamit.
Erre már elég rég kitaláltak egy beépített biztonsági megoldást. A lampion belsejében egy rongydarab ég el egy bizonyos előre kiszámítható idő alatt. Ekkor, miután a tűz kialudt, kezd csak el leereszkedni a lámpás, mivel már nincs benne meleg levegő amivel emelkedni tudna.
Mindezek ellenére sok az összetákolt, nem szakemberek által készített eszköz is, amelyek használata miatt a kockázatok mégsem csökkentek. Bangladesben például teljesen betiltották a lápafesztivált, és Thaiföldön is csak a paváraná estéjén engedélyezik, szigorú óvintézkedések mellett.
Forrás – Buddhistdoor
kiemelt kép – Drew Hopper
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert
„A Buddha tanítása nem egy felfedezett igazság, nem egy megállapított igazság, hanem egy átélt igazság. És az átélést azt részint nem lehet fogalmilag meghatározni, pont
2024. november végén egy rövid, három napos kvanum zen elvonulás volt Etyeken, amelyet a tiszteletreméltó Arne Schaefer dharma mester vezetett, aki Berlinből érkezett, hogy tanítást
Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles