Főoldal > Zen buddhista elvonulás a Három Kincs Völgyében
Hat napos elvonulást szervez augusztus elejére a Szelíd Mosoly Buddhista Szangha. Ők a Thich Nhat Hanh vietnámi zen mester hagyományát folytató, franciaországi központtal rendelkező Plum Village Community magyar közössége.
Az elvonulást a januárban elhunyt mester közvetlen tanítványa, Jan Boswijk holland pszichológus és dharmatanító vezeti nem először Magyarországon is.
Az alábbiakban a honlapjukról idézünk:
“Jan Boswijk több, mint tíz éve tart évente két elvonulást Magyarországon. Jan, holland pszichológus – buddhista tanító, 2004-ben egy szertartás keretében „lámpást kapott” mesterétől, Thich Nhat Hanh vietnami zen szerzetestől, a Lam Te Dhyana Iskola 42. generációjának tanítójától, akinek sok ezer követője van világszerte. Ezzel Jan dharma tanítóvá vált ebben a tradícióban, ugyanúgy, ahogy Hilly Bol 2016-ban. Hilly több évtizede vezet elvonulásokat Hollandiában Jannal karöltve, gyakorolja a buddhizmust, s kórházakban végez önkéntes segítői munkát.
Jan elvonulásain ennek a tradíciónak hagyományaihoz, tanításaihoz, szertartásaihoz kerülhetünk közelebb. Egy olyan irányzata ez a zen buddhizmusnak, amely szelíd útja a befelé fordulásnak, a meditáció hétköznapi alkalmazásának életünkben, nem utolsósorban a buddhista, illetve nyugati pszichológia hatékony ötvözetének.
Az elvonulás időpontja 2022.08.02-07, helyszíne a Három Kincs Völgye. Csöndes, vezetett, sétáló meditációk váltogatják egymást az elvonulás öt napja során.
Délelőttönként többnyire dharma-tanítások lesznek, és lehetőség nyílik majd kérdéseink felvetésére is. Kisebb csoportokban a hallott, és átélt élmények megosztása is a program része.”
A további részletekért, szállás, hozzájárulás, étkezés stb. látogassanak el a honlapjukra vagy nézzék meg a facebook eseményüket.
Jelentkezni a szervezok@szelidmosoly.hu címen lehet július 15-éig.
Forrás: Szelíd Mosoly Szangha/események
Szelíd Mosoly Szangha/Facebook/events
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert
„A Buddha tanítása nem egy felfedezett igazság, nem egy megállapított igazság, hanem egy átélt igazság. És az átélést azt részint nem lehet fogalmilag meghatározni, pont
2024. november végén egy rövid, három napos kvanum zen elvonulás volt Etyeken, amelyet a tiszteletreméltó Arne Schaefer dharma mester vezetett, aki Berlinből érkezett, hogy tanítást
Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles