Főoldal > Baktay Ervin: Szanátana dharma, az örök törvény – a hindu világszemlélet
„A legletisztultabb hindu felfogás is azt vallja, hogy leghelyesebb, ha mindenki a maga mivoltának megfelelő úton jár és törekszik, s a hinduk ma is, mint régen, minden vallást, minden hitet nagyrabecsülnek. A jó keresztényt sokkal többre tartják, mint az olyan hindut, aki a maga vallását nem követi, vagy képmutatással szennyezi be. A Szanátana Dharma megértői nem lehetnek türelmetlenek más vallások iránt, és nem táplálhatnak előítéleteket. Bármelyik vallást követi is tehát az olvasó, igyekezzék legalább ebben az egy pontban magáévá tenni tenni a hindu elvet: legyen türelmes és méltányos, ne ítéljen, amíg bele nem mélyedt magába a tárgyba, amíg át nem tekintette az ind szemlélet Örökérvényű Törvényének egész rendszerét. Ez csak addig tetszik bonyolultnak, míg részleteit külön-külön kiszakítva nézzük, de egyetemes és egységes értelmet kap, mihelyt az egészet felfogtuk.” (Baktay Ervin)
Új hangoskönyv indul útjára a BuddhaFM rádióban. Baktay Ervin: Szanátana dharma, az örök törvény – a hindu világszemlélet c könyve Kövesdi László előadásában hangzik el. Az első rész az előszót és A hindu istenfogalom c. I. fejezetet tartalmazza.
Az első rész időpontja: 2020-06-08 hétfő 07:00; kedd 10:00; szerda 13:00; csütörtök 16:00; péntek 20:00, szombat 07:00; vasárnap 20:00
Folytatás hetente ugyanebben az időpontban
Baktay Ervin a londoni Tengerészeti Múzeumban. Ismeretlen felvétele, 1962
Szerzetesek tanításukkal és gondoskodásukkal hoznak békét a betegek utolsó napjaiba A thaiföldi Nakhonratcsaszima város Csok Csai kerületében található Vat Pa Noen Sza-Ard buddhista templom
Staféta című sorozatunk a BuddhaFM rádió 10. születésnapja alkalmából született 2024 őszén azzal a céllal, hogy közelebb hozzuk a hallgatókhoz rádiót azáltal, hogy megismerhetik annak
Helyes Életmód – Buddhizmus és Környezettudatosság Beszélgetés Nyerges Patrikkal, A Tan Kapuja Buddhista Főiskolára írt BA szakdolgozatáról. „David Loy egy írásában az ökoszattva utat elemzi