Főoldal > Constantino Albini beszéde Csögyal Namkhai Norbu Rinpocse búcsúztatására
A Dzogcsen Közösség és a Namkhai család nevében köszöntelek benneteket és köszönöm, hogy eljöttetek ide ma, 2018. október 3-án, hogy emlékezzünk és tiszteletünket fejezzük ki Csögyal Namkhai Norbu iránt. Csögyal Namkhai Norbu egy kivételes ember volt, aki nagyon sokat jelentett azok számára, akik abban a szerencsében és kitüntetésben részesültek, hogy ismerhették őt és aki kisebb vagy nagyobb mértékben, de mélységes változásokat hozott el az életünkbe.
Születésekor a Namkhai Norbu nevet kapta, ami tibeti nyelven azt jelenti, hogy az Égbolt Ékköve. A kollégáinak a Nápolyi Keleti Tudományok Egyetemén ő volt Norbu professzor.
A tibeti világ számára nem csupán a tibeti kultúra hordozója, hanem mindenekelőtt szellemi vezetőnek számít, aki a Csögyal nevet viseli, ami egyet jelent a Dharma Királyával, Buddha tanításával. Számunkra, a tanítványai számára ő volt és mindörökké az is marad, Rinpocse: az Értékes Tanító.
Nem könnyű feladat mindent átfogóan beszélni Csögyal Namkhai Norbu életéről néhány percben, a kimeríthetetlen sokoldalúságáról, a ragyogó és színes intellektusáról, amit egyszóval briliánsként fejeznék ki. Számtalan kulturális, erkölcsi és szellemi dimenziója össze nem vethető még a gyémánt csillogásával sem.
Ha ma csak megkísérelnék beszélni mindarról a jóról, amit tett, mindarról amit nekünk és a világnak adott, egy egész nap nem lenne rá elegendő és még így is biztosan kifelejtenék, olyan dolgokat, amiket meg kellene említeni.
Így hát most korlátoznom kell magamat mindannak a felsorolásában amit Rinpocse végzett: történelmi és régészeti kutatásainak számtalan publikációját, különös tekintettel az archaikus Tibet és az ősi és elfeledett Shang Shung királyság vonatkozásában. Felfedezései forradalmasították és teljesen új megvilágításba helyezték a tibetológia addig meggyökeresedett elképzeléseit. Mint a tibeti és mongol nyelv és irodalom professzora a nápolyi egyetemen többek között megalkotta a tibeti nyelv átfordításának rendszerét, ami lehetővé tette, hogy a tanítványok tökéletesen ejtsék ki a tibeti szavakat.
Mint a hagyományos orvoslás és tibeti asztrológia szakértője, Csögyal Namkhai Norbu 1991-ben itt Merigarban, Őszentsége a Dalai Láma jelenlétében megalapította a Shang Shung Tibeti Intézetet a tibeti kultúra megőrzésére és ismeretének terjesztésére.
Professzorként összegyűjtött, rendszerezett és lefordított több, mint 300 népi balladát, tibeti dalokat és feldolgozta a tibeti táncok koreográfiáit.
De Csögyal Namkhai Norbu el nem múló szeretete országa történelme és kultúrája iránt nem korlátozódott csupán annak múltjára. Most pedig szeretnék néhány példát említeni életének magas szintű erkölcsi mércéje kapcsán.
Bár Csögyal Namkhai Norbut születésekor Tulkunak ismerték el, vagy élő Buddhának, egy nagy Mester újjászületéseként, ő maga soha nem váltotta politikai, gazdasági vagy vallási előnyökre, mint az oly sokszor megtörtént a kortársai között. Egész életében a sikereit, az eredményeit csakis a fáradhatatlan munkájának és kiemelkedő képességeinek köszönhette. Azoknak, akik ismerték őt és közel voltak hozzá egész életében ő képviselte számukra egy megvilágosodott lény minőségeit, akit Bodhiszattvának hívunk, aki a legmagasabb szintű nagylelkűség, szerető kedvesség és együttérzés megnyilvánulása.
1988-ban Csögyal Namkhai Norbu megalapította az ASIA nevű civil szervezetet, amely együttműködési és szolidaritási projektekkel segíti Tibetet és más nehézségektől sújtott régiókat szerte a Földön. Az ASIA humanitárius segítséget nyújt olyan térségeknek, amelyeket valamilyen természeti katasztrófa sújtott, iskolákat és kórházakat épít és oktatási támogatást nyújt arra rászoruló embereknek.
Azonban Csögyal Namkhai Norbu nemcsak nagyszerű kutató, tudós és szakmájának úttörője volt, hanem egy magas erkölcsi érzékkel megáldott, nagylelkű és együttérző lény, aki mindig kész volt embereknek és közösségeknek segítséget nyújtani, ha baj vagy nehézség érte őket.
Mindezek mellett Csögyal Namkhai Norbu legfontosabb jellemvonása természetesen a kiemelkedő spiritualitása volt. Őrzője és gyakorlója az ősi tudásnak, amit Dzogcsen Tanításnak nevezünk és ami a gyökere a Buddhista spiritualitásnak. Számunkra Csögyal Namkhai Norbu minden felett áll és mindenen túl van, szeretett Mesterünk, az élet Mestere, aki arra tanított minket, hogyan válhatunk teljes emberi lényekké, a Vadzsra Szent Mestere, aki bevezetett minket a legmélyebb tudásba, felfedve őseredeti természetünket.
Több mint negyven éven át árasztotta ránk a tanítások bámulatos és mélységes óceánját, miközben tudta, hogy miként kell az egyes személyekhez szólnia válaszolva a még ki sem mondott kérdéseinkre.
Csögyal Namkhai Norbu példája a mérhetetlen bölcsességnek, kedvességnek, világosságnak és a hajthatatlan szabad szellemnek. A víziója úttörő volt a maga nemében: kezdetektől arra tanított minket világosan és közérthetően, hogy a belső fejlődés útja az egyéni felelősségvállalás ösvénye. Dzogcsen tanításainak első elvonulásán 1976 nyarán Subiacoban így foglalta össze a jövőre vonatkozó elképzeléseit: „Nem egy buddhista központot hozunk létre – mondta – hanem sokkal inkább a gyakorlók egy közösségét…Minden egyes Dzogcsen gyakorló a Tanításból eredő tudás élő centruma és hordozója, szabad és ellazult függetlenül címektől és iskoláktól….A gyakorlók közössége bárhova kiterjedhet az egész világban. Minden egyes gyakorló bárhova is megy, meg fogja találni a családját és testvéreit, osztozva a közös tudásban üdvözlik egymást és támogatják egymást a gyakorlásban.”
Most pedig Mesterünk, itt vannak a tanítványaid több ezren a világ minden táján. Mai nap sokan összegyűltünk, hogy tiszteletünket fejezzük ki, de ez nem egy búcsú.
Mesterünk, te mindannyiunk szívében élsz.
Köszönjük az együttérzésedet és most mi vagyunk te Tested, amely folytatja az életet. Folytassuk az utunkat közösen, hogy teljesítsük a víziódat.
Meg fogjuk valósítani a terveidet, ötleteidet, törekvéseidet és a világ minden táján fejlődni fogunk, fejlődni fog a közösségünk.
Veled leszünk újra meg újra, számtalan életen át a páratlan megvalósításig.
Ezt ígérted nekünk.
Ez az életünk most és lesz a jövőben is.
Mesterünk, Rinpocse, köszönjük Neked!„
Fordította: Balázs, kék gakyil
Web: www.dzogchen.hu
E-mail: info.dzogchen@gmail.com
Magyarországi Dzogcsen Közösség
„A Buddha tanítása nem egy felfedezett igazság, nem egy megállapított igazság, hanem egy átélt igazság. És az átélést azt részint nem lehet fogalmilag meghatározni, pont
2024. november végén egy rövid, három napos kvanum zen elvonulás volt Etyeken, amelyet a tiszteletreméltó Arne Schaefer dharma mester vezetett, aki Berlinből érkezett, hogy tanítást
Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles