Főoldal > Ilyen volt 2021 – Karsai Gábor, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola rektora
Ünnepi műsorunk részeként arra kértük Karsai Gábort, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola rektorát és a Mind&Life Europe igazgatóját, hogy mondja el gondolatait az év tanulságairól, értékeiről, válságairól és megoldásairól.
„A csend és a megszólalás nem áll ellentétben egymással. Hogyha a csendet fel tudjuk mutatni egy erőteljes megszólalás keretei között és azt szelíden, erőszakmentesen tudjuk tenni, annak nagyon nagy ereje tud lenni. A gátja ennek inkább a reményvesztettség és a – hiába is szólalok meg, hiába is teszek bármit, hiába is gondolkodnék bárminek az érdemi lehetőségéről, úgysem tudnék vele semmit elérni. Ez az egyedül kevés és kicsi vagyok attitűdje. Tehát én most nem egy ilyen társadalmi aktivizmusra hívnék fel, hanem annak a belső csendnek az erejére, amit hogyha valaki megnyilvánít, akkor azzal igenis fel tudja mutatni a reményt a reményvesztettséggel szemben és az előremutató változás lehetőségét, vagy a cselekvés lehetőségét a kilátástalansággal szemben. Azt is mondhatnám, hogy a kilátástalanság, amiben nagyon sokan találják/találjuk ma magunkat, az természetellenes. Természetes létmódunkban segítőkészek, együttérzőek, egymást támogatóak és problémamegoldók vagyunk, nem pedig magunkra zártak, izoláltak, reményvesztettek vagy kilátástalanok. Természetes létmódunkban öröm van, bátorság van és hatásképesség van. Tehát ezt kellene valahogy erősíteni magunkban is, egymásban is, hogy a remény nem veszett el és egyébként soha nem is veszik el, még a legutolsó pillanatban sem.”
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
„A Buddha tanítása nem egy felfedezett igazság, nem egy megállapított igazság, hanem egy átélt igazság. És az átélést azt részint nem lehet fogalmilag meghatározni, pont
2024. november végén egy rövid, három napos kvanum zen elvonulás volt Etyeken, amelyet a tiszteletreméltó Arne Schaefer dharma mester vezetett, aki Berlinből érkezett, hogy tanítást
Az egységes ellenállás ritka megnyilvánulásaként a nepáli kormányszervek a jelentések szerint összefogtak, hogy megakadályozzák a Kína által kinevezett Pancsen Láma, Gyalcen Norbu beutazását. Norbut széles