Főoldal > Programajánló – Dharma Workshop III. | Teremtéstörténet
Programajánló beszélgetés Farkas Alizzal, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum munkatársával.
Riporter: Udvardi Márton (2024)
A Dharma Workshop egy idén először induló eseménysorozat a múzeumban, ahol közösen alkotva fedezhetjük fel a buddhizmus olykor ismerős, olykor ismeretlen szemléletét. A meghívott képzőművészek vezette programokon az iskolapadban megszokott hallgató-szerep helyett kísérletező, minden érzékszervet megmozgató tanulásra számíthatnak a résztvevők. A tavasztól nyár végéig tartó sorozat egészére, vagy egy-egy alkalomra is lehet jelentkezni. A koncepciót főképp a középiskolások és fiatal felnőttek igényeire szabtuk, így elsősorban a fiatal korosztály részvételére számítunk.
___
Dharma Workshop III. | Teremtéstörténet
A dolgok eredetét nem ismerhetjük biztosan, a válaszaink („válaszkísérleteink”) azonban sokat elárulnak a világképünkről és az énképünkről. A hagyományok és a szokások ezer apró szilánkot őriznek az ember egykor meglelt, fontosnak ítélt válaszaiból. Egy hétköznapi tárgy (akár egy seprű) is őrizheti a teremtés, óvás, elhárítás, élet és halál történeteit – léptünk, mozgásunk, köszönésünk sem független a világról alkotott képünktől. Ha kellően figyelünk, legegyszerűbb mozdulatainkból is kitűnik, hogy mit gondolunk más élőlények életéről, közös vagy eltérő eredetünkről.
A Dharma Workshop harmadik alkalma során a buddhista és a népvallási elemeket Illés Haibo és Melykó Richárd performansza hozza testközelbe. Ezt követően Birtalan Ágnes orientalista, mongolista tart előadást a tárgyakban és apró gesztusokban is megtalálható aitiológiai mítoszokról, a jó és a rossz teremtéséről, a megbékítés folyamatáról.
Az alkalom végén elkészítjük saját világkép-tárgyainkat. A múzeumokban általában távolságtartóan kell szemlélődnünk (fizikai értelemben is, üveg által elválasztva), ezúttal azonban megpróbáljuk a tárgyak eredeti életét felfejteni – vagy a mozgás, a hangok és a tapintás útján újradefiniálni azokat.
A programot vezetik:
Birtalan Ágnes, orientalista, mongolista, az ELTE Mongol és Belső-ázsiai Tanszék tanszékvezetője, a Mongolisztikai Kutatóközpont központvezetője
Illés Haibo és Melykó Richárd képzőművészek
A Dharma Workshop koncepciójának kidolgozója Farkas Aliz.
Helyszín: a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kertje.
Időpont: 2024. május 30., csütörtök 14:00-17:30
Jegyár: 2500.- Ft (Kedvezmények ezúttal nem érvényesíthetők.)
Max. létszám: 15 fő
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tibeti Szerzetesnői Projekt (Tibetan Nuns Project – TNP), egy Seattle-ben és az indiai Himácsal Prades Kangra körzetében működő, az Egyesült Államokban bejegyzett jótékonysági szervezet,
A nagyra becsült tibeti buddhista tanító és dzogcsen mester, Csökji Nyima Rinpocse a nepáli Lumbíniben, a Buddha szülőhelyén, hivatalosan felavatta a Pal Thubten Sedrub Ling,
Vaszi Sándor Urgyen saját élményein keresztül mesél a buddhista elvonulások fontosságáról, felidézve többek között Taron töltött éveit, valamint a közelmúltban zajló, Keith Dowman dzogcsen mesterrel