Karen Maezen Miller írása a köztünk lévő falak lebontásának és az együttérzés fontosságáról.
Vasárnap este felmentem a közösségi oldalamra és az engem is/me too hashtaggel ellátott bejegyzések áradata fogadott olyan nőtársaimtól, akiket ért már szexuális zaklatás vagy erőszak.
Mint általában, most is késve észleltem a közösségi média új történését. Elvonulásról jöttem és megláttam ezeket a címkéket és eltartott egy ideig, mire kibogoztam, hogy mit jelentenek. A sok #MeToo bejegyzés igyekezett hűen demonstrálni a probléma igazi méreteit, bizonyságul a nők rendszerszintű kihasználásának és elnyomásának.
Én öreg vagyok és kiábrándult. Soha nem éltem olyan világban, ahol ne lett volna egyenlőtlenség a nemek között. Mindenhol jelen van a zaklatás, megoldást pedig szerény képességeim nem kínálnak. A nemtudás, valamint a szenvedés, amit okoz, végtelen és kimerítő.
A gyakorlatunkban sokat beszélünk az együttérzésről, amit Avalokitésvara bódhiszattva testesít meg, aki meghallja a világ sirámait és ezer karjával segít rajtunk. Ha szó szerint vesszük, üres vallási fantazmagória, melynek semmilyen gyakorlati haszna nem lehet.
Ám az együttérzés nem mese. Nem elérhetetlen eszménykép. Az együttérzés egyszerűen az ego izolációjától való elfordulás; hogy a világban éljünk, melyet mi teremtünk és osztunk meg másokkal. Ebből a nézőpontból minden kiáltás betölti az egész univerzumomat. Minden egyes probléma az enyém. Minden sérülést nekem kell begyógyítanom. A szenvedés képes elválasztani minket tettesre és áldozatra, erősre és gyengére, de képes felébreszteni és egyesíteni is. Sőt, muszáj, hogy egyesítsen.
Hallgatom a kiáltásokat, melyek a sajátom is lehetnének. Téged és téged látlak, egy végtelent, mely a szenvedés mértékére figyelmeztet, az együttérzésre bátorít és eszünkbe juttatja, hogy nagyon sürgősen fel kell ébrednünk és jót cselekednünk egymással.
Amikor sikerül -akár csak egy pillanatra is- elfeledkeznem magamról, eltűnik a különbség közöttünk. Ekkor saját karjaimmal képes vagyok a segítségedre sietni.
Beszélgetésünkből kiderül, hogyan ünnepli Cser Zoltán a karácsonyt, szó esik a legfontosabb kérdésről, azaz hogy tudunk-e a szeretteinknek időt, energiát, teret adni, de arról is,
„A Buddha tanítása nem egy felfedezett igazság, nem egy megállapított igazság, hanem egy átélt igazság. És az átélést azt részint nem lehet fogalmilag meghatározni, pont
Minden decemberben megkérjük Karsai Gábort, a TKBF rektorát, hogy meséljen A Tan Kapuja Buddhista Főiskola évéről. Fogadják szeretettel az ez évi beszámolót. Riporter: Horváth M.
