Főoldal > Új hangoskönyv a BuddhaFM-en! – Seung Sahn: A zen iránytűje

Új hangoskönyv a BuddhaFM-en! – Seung Sahn: A zen iránytűje

Új hangoskönyv a BuddhaFM-en! – Seung Sahn: A zen iránytűje

Seung Sahn (Szung Szán) koreai zen mester (1927-2004) az első koreai zen tanító volt, aki Nyugaton (elsősorban az Egyesült Államokban) sokak számára elérhetővé tette a zen buddhizmus tanait; megalapította a Zen Kvanum iskolát, melynek Magyarországon is működik közössége. A zen szellemében nem ragaszkodott dogmákhoz, sem formaságokhoz, hogy más hagyományban nevelkedett, nyugati hívei számára is befogadhatóvá tehesse Buddha tanítását.

És ​vajon mi a zen buddhizmus?
A zen sohasem beszél abszolútumokról, vagy az ellentét világról. Nem próbálja megmagyarázni az ürességet, az igazságot, vagy a teljes világot. A zen gyakorlás sohasem magyaráz meg semmit. A zen egyszerűen rámutat közvetlenül az elménkre, igazi önmagunkra, mégpedig úgy, hogy közvetlenül elérhessük a megvilágosodást, és segíthessünk minden lénynek.
Így a zenben nincs hangsúly sem a nyelven, sem a tanuláson – a zenben egyszerűen a meditáció gyakorlása van. A zen tanítás sohasem vizsgálja az ellentét világot, sohasem vizsgálja az abszolútumot és sohasem beszél a teljes világról.
Mindene zen tanítás egyszerűen az elmédre mutat, éppen ebben a pillanatban.
Mit csinálsz most?
A zen tanítás mindig visszavisz bennünket oda, amit „pillanat világnak” nevezhetünk. Ez a pillanat nagyon fontos. Egy pillanatban benne van minden. A pillanatban végtelen idő és végtelen tér van. A pillanatban az igaz út van, az igazság van és a helyes élet van, és a pillanatban nincs semmi. Így ha eléred a pillanatot, közvetlenül elérsz mindent.
Ez a zen buddhizmus.
Nincs elme, nincs Buddha, nincs isten, nincs semmi! És mégis van elme, van Buddha, van isten, van minden.
Ennek megtapasztalása a zen buddhizmus.

Felelős kiadó: A Tan Kapuja Buddhista Főiskola

Fordította: Fórizs László, felolvassa: Kövesdi László

Az adás (Bevezetés) időpontja:
2024. október 9., szerda 08:25
2024. október 10., csütörtök 11:25
2024. október 11., péntek 14:25
2024. október 12., szombat 16:25
2024. október 14., hétfő 17:25
2024. október 15., kedd 21:25

BuddhaFM – Adásban a Tan!

A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram

Kapcsolódó