Főoldal > Tilos vallási tárgyakat bevinni a tibeti iskolákba

Tilos vallási tárgyakat bevinni a tibeti iskolákba

Kína megtiltotta Szog megyében a tibeti szülőknek, hogy vallási tárgyakat, rózsafűzéreket, imamalmokat vigyenek be az iskolák területére. Tilos mindezeken felül a mantrázás és bármilyen ima, miközben a szülők a gyerekeiket látogatják az iskolákban. Ezekkel az intézkedésekkel a kommunista hatalomnak a célja a tibeti kulturális identitás további rombolása – számol be a Radio Free Asia.


Kép: rfa.org

Az iskolákban szocialista tudósokat képzünk, semmi helye itt a rítusoknak és a hagyományoknak” – hirdeti a kormány  a gyerekeknek és szüleiknek április eleje óta az új szabályokat a táblákra írva az iskolákban egy helyi forrás szerint.

A rendelkezés minden Szog megyei általános és középiskolára vonatkozik. A rendelkezés végrehajtásának a felelőségét a diákokra hárítják, nekik kell meggyőzniük a szüleiket, nevelőiket az új szabályokról, és biztosítani azok betartását.

A párttagoknak és a kormányzati alkalmazottaknak már eddig is tilos volt kimutatni vallási meggyőződésüket. “Ezek a gyerekeket, és szüleiket érintő új tilalmak azonban egyértelmű jogsértés, nyílt támadás a tibet vallás és kultúra ellen.”  – modja a névtelenséget kérő forrás.

A Kínai Kommunista Párt idén júliusban fogja ünnepelni századik évfordulóját. A párt mindent el fog követni annak érdekében, hogy a pártideológiát tovább terjessze erőszakosan a tibeti megyékben, falvakban, iskolákban.” A hatalom visszajelzést is vár ezekről a helyekről a Párt iránti hűségükről.

Mindezekkel párhuzamosan a tibeti nyelv használata is folyamatos támadás alatt áll. Az iskolákban a tanároknak kötelező a mandarin nyelvet használni az oktatásban. Ennek a nyilvánvaló célja, hogy a tibeti gyerekeknél fokozatosan visszaszoruljon az anyanyelvhasználat.

Az anyanyelv a tibetiek esetében is a nemzeti és kulturális identitás alapköve. Ennek megtartása érdekében nyelvtanfolyamokat tartanak tibeti városokban és kolostorokban, de a hatalom illegális egyesületeknek tekinti ezeket a szerveződéseket és a tanárokat gyakran letartóztatják.

Forrás – Radio Free Asia

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

Kapcsolódó

Hírek

Digitalizálásra kerül a Tripitaka Koreana

A koreai Kulturális Örökségvédelmi Hivatal bejelentette, hogy digitalizálni fogják a legteljesebb koreai buddhista szentiratgyűjteményt, a Tripitaka Koreana-t. A Hármas Kosár szövegének, a Tripitakának a nyomtatására

Hírek

Szamjak Mahádán fesztivál Buddha szobrokkal Nepálban

Március 14-én ünnepelték a nepáli buddhisták a Szamjak Mahádán ünnepet Lalitpurban, Nepál negyedik legnépesebb városában, amelyre különböző szentélyekből összesen mintegy 140 Buddha szobrot gyűjtöttek egybe.